Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (I. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)

amott egy nyírfaliget. Még a vegyes erdőkben is átlátható, kiegyensúlyozott rend uralkodik. A trópusok növényzete viszont az őrület állapotában, a legvadabb ter­mékenység és szaporodás extázisában él. Az embert megdöbbenti a pöffeszkedő és tolakodó bőség, a zöld növényzet buja, lihegő tömegének szüntelen terjeszkedése. E növényzet alkotórészei - a fák, cserjék, liánok, kúszónövények - egymásba gabalyodva, egymást erősítve, támogatva, úgy összenőttek, összecso­mósodtak, összezáródtak, hogy csak az éles acél képes, megfeszített emberi mun­kával párosulva, átjárót, ösvényt, alagutat vágni köztük. Minthogy nem voltak járművek, ezen a hatalmas földrészen utak sem voltak régebben. Amikor a XX. század elején behozták az első autókat, nem nagyon volt hol utazni rajtuk. A kövesút vagy az aszfaltozott út Afrikában újdonságnak szá­mít, pár évtizedes múltra tekint csupán vissza. És számos vidéken még mindig ritkaságszámba megy. Utak helyett itt ösvények voltak, amelyeket általában kö­zösen használtak emberek és állatok. A közlekedésnek ez az ösvényhez kötött formája magyarázza, miért járnak itt az emberek libasorban; ha széles úton ha­ladnak, akkor is libasorban követik egymást. Ezért nem beszélget a gyalogló cso­port - libasorban nehéz egymással vitatkozni. Alaposan ismerni kell ezeknek az ösvényeknek a földrajzát. Aki nem ismeri, el­téved; és ha sokáig bolyong víz és élelem nélkül, akkor elpusztul. Az a helyzet, hogy a különböző klánok, törzsek és falvak ösvényei gyakran keresztezhetik egy­mást, s aki erről nem tud, abban a hitben gyalogol az ösvényeken, hogy jó úton halad, miközben tévúton jár, s a halál felé tart. A legtitokzatosabbak és legveszé­lyesebbek a dzsungel ösvényei. Az ember állandóan beleakad holmi tüskékbe, ágakba, mire céljához ér, egész teste csupa karcolás, sebesülés. Érdemes egy botot vinni magunkkal, mert ha az ösvényen egy kígyó fekszik (ami gyakran előfor­dul), el kell ijeszteni, s ehhez legjobb a bot. Egészen más gondot jelentenek a ta­lizmánok. A trópusi őserdők megközelíthetetlen zugaiban élő emberek természe­tüknél fogva bizalmatlanok és babonásak. Ezért az ösvények mentén különféle talizmánokat aggatnak szét a rossz szellemek elriasztására. Ha az ember az ösvé­nyen keresztben függő gyíkbőrt, madárfejet, fűcsomót vagy' krokodilfogat pillant meg, nem igazán tudja, mit tegyen: kockáztasson és menjen tovább, vagy inkább forduljon vissza, mert a figyelmeztető jel mögött valóban valami nagyon rossz dolog vár rá. Autóbuszunk időnként megáll az út szélén. Mert valaki le akar szállni. Ha fiatal nő száll le egy gyerekkel vagy kettővel (fiatal nő gyerek nélkül - ritka látvány er ref elé), akkor ügyességgel és kecses mozdulatokkal teli jelenetnek lehetünk szemtanúi. A nő először hátára köti egy perkál kendővel a csecsemőjét (aki egész idő alatt alszik, nem is reagál minderre). Aztán leguggol, és fejére helyezi elvá­laszthatatlan tálját tele élelemmel és egyéb áruval. Most felemelkedik, kiegyene­sedik, és olyan mozdulatot tesz, mint a kötéltáncos, amikor megteszi a mélység fölé kifeszített kötélen az első lépést: billegve keresi az egyensúlyt. Bal kezébe ve­szi az alváshoz használt gyékényt, jobbjával a másik gyereket vezeti kézenfogva. 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom