Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - A JÖVŐ SZÁZAD IRODALMA - Alföldy Jenő: Álom a jövő század irodalmáról
miatt robban ki a trójai háború. És lehetetlenség emberi mércével megállapítani, hogy melyikük oldalára billen az igazság mérlege. Homérosznak azonban - vagy akit ezen a néven ismerünk - hibátlanul működik az erkölcsi érzéke. A görögök hőskölteményét írta meg, azon „társadalmi megrendelésnek" téve eleget, hogy kora nemes családjainak tekintélyes hősi múltat varázsoljon, nevüket gondosan, szinte leltári alapossággal beleszőve az Iliász roppant seregszemléibe. Ez volt az ő időszerű feladata. Időszerű feladatánál vagy társadalmi megbízatásánál azonban még nagyobb és jelentősebb az eredendő erkölcsi hajlama, amelyet senki sem várt el tőle. Homérosz, miközben példaadóan írja meg a görögök hőskölteményét, talán maga sem sejtette, hogy megbízóinak etikai ellenzékeként írja meg művét. Az eposz legemberibb arcú hősei nem a legendás görög héroszok, királyok és királyfiak közül kerülnek ki. Hanem az ellenséges trójaiak közül, akik tíz éven át elkeseredetten védik várukat, asszonyaikat és gyerekeiket a rájuk törő, hadizsákmányra éhes görögöktől. Köztük van a családja és népe körében oly rokonszenves Hektór, akárcsak apja, Primosz, aki halált megvető bátorsággal keresi föl az ellenséges táborban Hektór gyilkosát, a görögök legnagyobb harcosát, hogy engedje fia holttestét tisztességgel eltemetni. A költő a hőstetteknél százszorta vonzóbb színekkel ecseteli a békés életet a rettegett harcos, Akhilleusz pajzsán, melyen az isteni fegyverkovács a trójai nép életét ábrázolja ötvösművészi gonddal. Érezteti a dombormű, hogy mennyivel szebb a béke, mint a háború, mely pedig a görögök hősi múltját hivatott igazolni. Homéroszt, akit az irodalomtörténet „naiv népköltőként" tart számon, én nemcsak „természeti jelenségnek" látom. Ellenkezőleg, az emberi természet kritikusának tartom. Sőt, az egész teremtés, az emberrel kényükre-kedvükre játszó, halhatatlan istenek és a nevükben csatázó, egymást letipró népek és nemzetvezetők, hadvezérek ellenzéke ő, aki az ember halandóságába sem nyugszik bele. Szenvedélyes kritikusa a szerzésvágytól elvakult, önző és hiú emberi természetnek, legyen bár szó a görögök példaképeiről, Akhilleuszról és társairól. Esze ágában sincs pedig, hogy az erkölcs bajnoka legyen. Csupán elfogulatlan. A tudomány „homéroszi tárgyilagosság"-nak nevezi ezt a csodát. Csoda, mert ellentmond az érdekelfogultságot ránk kényszerítő természeti törvényeknek, vagy ahogy Vas István mondja, a determinációnak. Ha ez valóban nem egyéb mint tárgyilagosság, akkor a tárgyilagosság igen nagy erény - én azért hozzátennék egy jelzőt: ez szenvedélyes tárgyilagosság. A huszonegyedik század irodalmáról álmodozva azt szeretném, ha az írók a jövőben is vigyáznának erre az örökségre, s nem mondanának le róla az időszerű feladatok teljesítése közben. 78
