Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Lengyel András: Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornélban (Kosztolányi kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására)
Esti Kornél és az élni már nem, de írni még tudó szerző azonban az emberi lehetőségteljesség közegében, a szövegben mégsem két, különálló én, hanem egyetlen alakzat. Az ellentétek egymást kiegészítő egysége. Ezt Esti Kornél és a szerző-narrátor - többszörösen jelölt - azonosítása az első fejezetben nyilvánvalóvá teszi. A szerző-narrátor például ezt mondja Esti Kornélról, illetve kettejük viszonyáról: „[Mjind a ketten egy évben és egy napon születtünk, sőt egy órában és egy percben is: 1885 március 29-én, virágvasárnap, hajnali pont 6 órakor" (EK1:11.). (Ez - mellesleg - a „történeti" Kosztolányi valóságos születési ideje; szövegbeli játékbahozása a szerzői én hangsúlyos önmegnyilvánítása.) Ugyanezt az azonosítást erősíti Estinek és a szerző-narrátornak közös fogadalma is: „Megfogadtuk, hogy valamint egy napon és egy órában pillantottuk meg a világot, azonképpen egy napon és egy órában fogunk meghalni, egyikünk sem éli túl a másikat, egyetlen másodperccel sem" (EK1: 11.). Ennek az azonosságnak-azonosításnak a további jelzése, hogy az I. fejezet szerint a szerző-narrátort összetévesztik Estivel (EK1: 12.), majd megkérdezik: iker- testvérek-e? (EK1:12.) Mert ,,[e]gy paraszthajszái nem sok - bizonykodtak a fejüket csóválva - de annyi különbség sincs" kettejük között (EK1: 13.). A szerző-narrátor pedig mindezek betetőzéseként még egy meglehetősen árulkodó epizódot is elmesél „találkozásukról" a szállodai szobában: „Azt hittem, kiszaladt valahova. Leültem a divánra, hogy megvárjam. / Akkor vettem észre, hogy ott van velem szemben, a tükör előtt ül. Fölugrottam. Ő is fölugrott./-Szervusz - mondtam. / - Szervusz - mondta" (EK1:15.). A „történeti" Kosztolányinak Esti Kornélra és szerzőre való szétbontását tehát ugyanabban a szövegben követi egy újraegyesítés. De ez az újraegyesített én immár nem a „történeti" Kosztolányi Dezső egyszerű alakmása, hanem egy, lehetőségeiben megnövelt, szöveg által megtöbbszörözött potenciális én, amely a szöveg révén gazdagabb és teljesebb, mint a valóságos relációkban mozgó történeti én. A történeti én tehát megtöbbszörözte önmagát, hogy az énjéből hiányzó valóságdimenziókat legalább mint érzéki fikciót, mint szöveget megteremtse. * Az Esti Kornél egyik első rangos értelmezője Babits Mihály volt, az ifjúkori barátból riválissá váló, jelentős irodalomközéleti szerepet is betöltő író-társ. Babits írása (Könyvröl- könyvre) már a Nyugat 1933. június 16-i számában megjelent, s a szerző személye s a cikket közlő folyóirat rangja révén messze több volt, mint a szokásos recenzáló gesztusok egyike. Babits véleménye, nem kétséges, személyesen Kosztolányinak is fontos volt, s mint utóbb kiderült, írói önalakításának is motiválója lett. A kritikára „válaszként" ugyanis megírta, s már június 25-én a Pesti Naplóban közzétette az Esti Kornél éneke című versét. E sajátos vitáról régóta tud a kutatás; válaszcikkében, amely a Nyugat következő, 13-14. számában, július 16-án jelent meg, már Babits is utal létére, bár „félreértésnek" minősíti azt. Válaszcikkéhez írott lapalj jegyzetében legalábbis így értelmezi Kosztolányi versét: „E cikk már kiszedve s nyomás előtt állott, mikor Esti Kornél éneke a Pesti Naplóban megjelent. Sajnálom, hogy Kosztolányi szintén félreértette múltkori írásomat; de örülök, hogy Ars Poeticáját maga is olyannak látja, amilyennek én jellemeztem, a versével mindenben igazat ad kritikámnak" (Babits 1933. 71.). Hogy ki kit értett félre, kérdéses. Kosztolányi - Naplója tanúsága szerint - tagadta, hogy bármit is félreértett volna: „Azt írta rólam [ti. Babits], hogy tehetségemben csalódott. Fáradt vagyok. Megizentem neki (őszintén), hogy nem értettem félre" (Napló 68.). Babits azonban ilyet - mármint hogy csalódott volna Kosztolányi tehetségében - nem írt, s arról sincs szó, amit a szakirodalom látni vél, hogy tudniillik Babits „hűvös" kritikát írt volna (vö. Napló 129.). Valójában Babits nagyon is méltányolta a teljesítményt, értékelése messzemenően pozitív. Az Esti Kornél-t „remek magyar könyv"-nek 58
