Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Lengyel András: Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornélban (Kosztolányi kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására)
Lengyel András Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornél-ban Kosztolányi kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására „Mit ér a költö ember nélkül?" (Kosztolányi Dezső) Kosztolányi nevezetes könyve, a műfaji besorolást nehezen tűrő, valahol a novellafüzér és a regény között elhelyezkedő Esti Kornél 1933. május 6-án jelent meg. Ezt egészen pontosan tudjuk, hisz a könyv ügyészségi kötelespéldánya - amelyet a nyomda a budapesti kir. ügyészséghez adott be a könyv elkészültekor - megmaradt: a szegedi Egyetemi Könyvtár őrzi (jelzete: 30202), s ezen a példányon jól olvasható az átvételi keletbélyegző. Ez az adat azért válik fontossá, mert - mint terminus ante quem - lezárja a könyv szövegeinek keletkezéstörténetét. (Az Esti Kornél-szövegekét természetesen nem, hiszen a könyv megjelenése után még több Esti-szöveg készült, így például egy jelentős vers is, a nevezetes Esti Kornél éneke. Ezek azonban már könyvön - kompozíción - kívüli szövegek, s így elválnak a könyvbe foglalt ,,regény"-től.) Maga az Esti Kornél, nem kétséges, kompozicionális egységként kezelendő; a fikciós „megrendezés" (Iser) olvasati utasítása erre utal. A fejezetek megszámozása, a szövegek elé kiugratott fejezetcímek, amelyek egyféle előzetes tartalomismertetőkként egységes narratív láncolattá szervezik a könyvet, félreérthetetlenné teszik ezt. Bizonyos mértékig a könyv szövegei kronológiai láncolatot is alkotnak; az elbeszélt történetek - némi megengedő jóindulattal - időben előrehaladó folyamatként is fölfoghatok, vagy legalábbis nem mondanak ellen egy ilyen olvasói elvárásnak. Az első fejezet egyféle metatörténetnek nevezhető, amely az elbeszélő szerint az elbeszélt történetek keletkezéstörténetét adja, majd a szövegek a múlttól a jelen felé haladnak. Az utolsó szöveg az emberi életút allegorikus rajza, utazásként elbeszélve, s így egy sajátos lebegő értelmezést sugall: mintha Esti haláláról (is) szólna. Ezt azonban a szöveg allegorikus fölépítése függőben - bizonytalanságban - tartja. Ha akarom, egy hétköznapi villamosút elbeszélése, ha akarom, egy emberi életút allegóriája a záró fejezet. A kettősség - nem kétséges - szándékolt; ez a megoldás ideiglenesen lezárja Esti történeteit, ám nyitva is hagyja az esetleges folytatás lehetőségét. Mint manapság a szappanoperák, amelyek a lehetséges folytatásra számítva nemigen élnek végleges lezárással. Az első fejezet azonban, tudjuk, fiktív metatörténet; nem a könyv valóságos keletkezés- történetét adja (vö. Rónay 1977. 244.), hanem a fikcionálás folyamatának része. Az egyes fejezetek hozzávetőleges keletkezési ideje megállapítható (vö. Réz Pál datálásaival: EK2), s így teljesen nyilvánvaló, hogy a fejezetek sorrendje és a megírás időrendje nem esik egybe. Legelőször a nyolcadik fejezet készült el, legvégül pedig az első, nyitó fejezet: az előbbi 1925-ben, az utóbbi nyolc évvel később, 1933-ban, közvetlenül a könyv megjelenése előtt. A könyvet általában kompozíciós egységként szokták értelmezni (vö. Kiss 1979., Bori 1986, Rónay 1977, Szegedy-Maszák 1998.), az első fejezettől az utolsóig haladva az értelmezésben. Most, kísérletként, érdemes a keletkezéstörténetre figyelve olvasni. Az egész könyv keletkezéstörténetét, persze, itt fölösleges volna teljes részletességgel nyomon követni (vö. 49
