Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Varga Imre: Védettek, védtelenek (Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással)
- Persze, a természet is jó, ez is bele van kalkulálva. Meg hát lesz a budapesti mesterségek ünnepe fent a várban, arra is szeretnék elmenni velük. Hál' istennek az intézmény finanszírozza ezeknek a kiadásait, így ez nem a lakók zsebére megy. Az intézményünk nemcsak elvár, hanem megpróbálunk ilyen típusú szolgáltatásokat is nyújtani az alapellátáson túl. Az alapszolgáltatásunk tehát: négyágyas szobák vannak, mosási, tisztálkodási, főzési lehetőséggel. Van vendégszobánk, ami gyakorlatilag intimszoba, van kondicionáló termünk, két színestévé, video. Szóval minden, ami egy viszonylag minőségi élethez, még ha hajléktalanszállón zajlik is, mostanában kell. Ez nem jutalom. Ez nem annak a jutalma, hogy absztinens vagyok. Hanem annak a jelzése, hogy vannak emberi minőségek, vannak életminőségek, amik lehetnek vonzóak, és azoknak az elérésére képessé válhat a lakónk. Jó, ezek polgári értékek alapjában, de mi nem a fogyasztói társadalom karmai közé akarjuk lökni a lakót. Hanem azt szeretnénk vele megértetni, hogy az árokparthoz viszonyítva azért van más lehetőség is. Az, hogy ezek között az értékek közt válogatni tudjon, meg különbséget tudjon tenni, az - gondolom - a következő lépés. Persze ezek közül sok mindent úgyis el kell neki utasítani. Ha netán nem utasítja el, akkor ráfarag, mert egyszerűen elérhetetlen számára. Meg kell tanulnia a polgári értékek között különbséget tenni, és nyugodt szívvel, tehát úgy, hogy erre a komfortérzése ne menjen rá. Ez mind fontos tudás. Én egyik lakónknak sem fogom javasolni az aszketizmust, meg is mondom miért. Nagyon fontos a harmónia megtalálása. A függés ugyanis abszolút torz, aránytalan életvitel, hiszen az alkoholnak minden alá van rendelve. Amikor az alkoholt leteszi, hihetetlenül nagy űr támad utána, amit így-úgy megkísérel betölteni. Abban nekünk elég fontos szerepünk van, hogyan tölti be. Ehhez azért terelgetni kell az embereket. Nagyon sok köztük az önjutalmazó. Szóval kávéhegyek, édesség, cigaretta hihetetlen mennyiségekben. Mi a leszokás természetes velejárójának tartjuk ezt. De ahogy múlik az idő, azért megpróbáljuk igazgatni a dolgot. Tehát beláttatni az önjutalmazókkal azt, jobb esetben be is látják, hogy hosszabb távon azért valamiféle önmegtartóztatás kell. Az arányokat be kell állítani. A leszokással támadt űrt nem túlfogyasztással kell betölteni, hanem örömre találni. Pozitívabb dolgokra, amik szükségtelenné teszik az ilyen fogyasztást. Azért mondom, hogy mi itt valamiféle polgári értékeket közvetítünk, ugyanakkor a realitásokat is közvetíteni kell emellett, hogy mi az, amit az ő helyzetében elérhető célként tűzhet ki. Az elmondottak miatt az önkorlátozással, bár nagyon fontos, mi mégis csínján bánunk. Föl-fölemlegetem, hogy fiúk, én építkezem, meg építkeztem, mert már legalább tíz éve bajlódok vele, és ezt úgy tudom megcsinálni, hogy párizsin élek azóta. Jó, ez túlzás, de a lényege az a dolognak, hogy nagyon beosztó és nagyon odafigyelő életvezetést folytatok, az építkezésnek sok mindent alárendelek. Azért mondom, hogy az anyagi világhoz való viszonyt át kell beszélni és újra kell gondolni nekik nagyon sok esetben, mert itt azért nagyon sok tévedés van. Például a kliensek mondogatnak ilyeneket, hogy én azért nyolcvan- ezer alatt nem megyek el dolgozni.- Mitől lesz valaki hajléktalan?- Nem tudom. Pedig hidd el, hogy elég sokat gondolkodtam rajta. Nyilván vannak pszichológiai és szociológiai okai, és ez a kettő nem szétválasztható. Egyébként hajlok arrafelé, hogy alapjában belső okai vannak a dolognak. Abból a logikából kiindulva, hogy hát más is ingázott és mégse lett alkoholista, más is elvált és mégse lett hajléktalan és alkoholista. Az egyiknek nem sikerül, a másiknak viszont igen. Az emberek nyilván nem azonos szociológiai háttérrel jöttek, de azért a hasonlók között is hihetetlenül nagy a színesség és a változatosság, azt gondolom tehát, hogy alapjában személyes, személyiségi okai vannak, hogy kiből lesz hajléktalan és kiből nem. Tehát személyes jegyeken, az ön-érdekérvényesítő képesség tudásán vagy nem tudásán múlik. Itt megint csak a saját értékességem vagy értéktelenségem kérdése merül föl, hogy ezt az önrombolást, a vége felé már-már tudatos önpusztítást művelem-e vagy sem. Azt gondolom, hogy ez döntően lelki történet. 64
