Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Varga Imre: Védettek, védtelenek (Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással)
- Ha a szakma életszerű, akkor sok benne a változás, a természetes módosítás. Ha elméletileg túl kötött, agyonszabályzott, talán könnyebben megmerevedik.- A segítő munkát tényleg úgy lehet csinálni, hogy az embernek vannak viszonylag tisztességes késztetései. Azt mondtam magamnak, hogy tartozom a sorsnak, hiszen lehetőséget kaptam tőle. Tudom, hogy marhára megdolgoztam érte. Azért, hogy végig tudjam csinálni, nekem is sokat kell tennem, de folyamatosan úgy érzem, hogy ez valamilyen fokon ajándék. Tartozásom azért, ami velem megtörtént. Hogy ezt ne lehessen tőlem elvenni, úgy éreztem, nekem segítenem kell másokat. Azzal bebiztosítom magam, hogy ez a tudás vagy ez az állapot megmaradhat... Igen, ez a helyes kifejezés, ahhoz hogy ez az állapot megmaradjon, tovább kell adnom azt, amit én tudok. Először azt mondtam magamnak: legalább egy ember legyen, akinek az útját egyengethetem. Nem az, hogy segíthetek, hanem tevékenykedhetek az ő története mentén. Ez az egy ember megvan.- Te magad!- Nyilván. De ha segített-segítő viszonylatban gondolkodunk, akkor az egyik első kliensem viszonylag magasról nagyon mélyre zuhant, viszonylag nagyon mélyről megint magasra emelkedett. Őneki sikerült, úgy néz ki, és hogy akár le is tudhatnám az adósságot, de hát nem darabra mérik ezt. Egyelőre még élnek azok a késztetések, amik idehoztak, tehát az adásvágy. Vagy inkább a tanítási vágy, amire késztetést érzek.- Mit tanítanál?- Azt szeretném tanítani, hogy higgy magadban. Higgy abban, hogy változtatni vagy képes.- Szavakkal tanítod?- Szavakkal is, meg a példámmal is.- Mennyire alkalmasak a keretek, a munkaköri előírások, a társaid ahhoz, hogy önmagádat adva dolgozzál?- Nekünk szerencsénk van. Mert ezt az intézményt mi találtuk ki, mi izzadtuk ki, és a főnökünk hagyta.- Tehát már kész is? Ki van egészen találva?- Ki van találva. Ez a forma kilencvenöt óta működik. Először hat fővel csináltuk. Miután bevált, amikor látszott egy év után, hogy működik, akkor bővítettünk tizenkilenc főre.- Kik és hogyan kerülnek ide?- A kliens kórházból kerülhet be. A kórházi szociális munkással fölvesszük a kapcsolatot, általában ő keres meg bennünket. Hétfőnként van felvételi beszélgetés. Akkor az addiktológiáról eljön hozzánk a kliens. Ezen a felvételi beszélgetésen megnézzük, mit tudunk egymással kezdeni. Mi azt vizsgáljuk, hogy a jelentkező motivált-e. Motivált - az absztinencia megtartására elsősorban és az életformaváltásra ennek folyamodványaként. Ugyanis arra elég hamar rájöttünk, hogy az nagyon szép dolog, ha nem ivó valaki, de attól még nem dől össze a világ. Szóval az nem egy nagy durranás. Számunkra persze igen, akik tudjuk, miről szól a nóta, de egyébként a munkáltatót nemigen érdekli az, hogy a dolgozó nem iszik. Van még rajta kívül egy-két absztinens vagy hát olyan, aki tudja kezelni az alkoholhoz való viszonyát. Nálunk az absztinencia az alap. A döntő az, ha meg tudja fogalmazni magának azt is az illető, hogy ő nem akar tovább úgy élni, mint ahogy eddig élt. Elég, ha ennyit kimond, ezzel már lehet kezdeni valamit. De van, aki tovább gondolja: hogy az alkohol miatt kerültem ide, és ahová kerültem, ott nem akarok megragadni. Ha ezt a két gondolatot valamilyen formában közli velünk az illető, akkor mi fölvesszük.- Itt csak alkoholfüggűk vannak?- Igen. Nem vesszük föl azt, akinek nincs betegség-belátása, akiről úgy vesszük észre, hogy ő nem hajlandó tenni azért, hogy kikerüljön a hajléktalanságból, nem vesszük fel azt, aki be van ültetve. Egyébként ezeken a kereteken belül igyekszünk esélyt adni. Itt nem kötelező dolgozni. Bármilyen furcsa, de a házirendünkben sehol nincs leírva, hogy 62
