Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Varga Imre: Védettek, védtelenek (Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással)
Varga Imre Védettek, védtelenek Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással- Kell-c valamilyen belső késztetés, vallási, emberbaráti elkötelezettség ahhoz, hogy valaki jó segítő, szociális munkás legyen?- Az a jobbik eset, ha vannak a segítőnek ilyen megélhető motivációi. Tehát a vallásosság, emberbaráti attitűd vagy az érintettség - ezek viszonylag pozitív hatásúak lehetnek. Hanem a nagyobbik baj az, amikor a kontraszelekció érvényesül, mégpedig úgy, hogy miután nem vették föl máshová főiskolára, csak ide, máshonnan kipörgött, mert tehetségtelen, mert alkalmatlan, csak ide veszik föl, mert itt van hely, mert nagyon kevés a fizetés - ezt erősen kihangsúlyoznám -, akkor már gond is van. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban ez azért eléggé jellemző. Szóval, érzésem szerint igen nagy a kontraszelekció. Azokkal az előbb említett motiváltakkal tehát, akiknek valamiféle pozitívnak mondható késztetéseik vannak, azokkal is elég gond lehet. Ugyanis, ha ezek a nagy emberbaráti megnyilvánulások vagy késztetések nincsenek letisztázva, tehát miből, milyen tőről fakadnak, akkor kárt is tehetnek. Ha pusztán az én nyomorúságom kompenzálásáról van szó, amikor ná- lamnál is szerencsétlenebbel komiszkodom, gyötröm őket, nem segítek, hanem, bizonytalanságban tartok, sarokba szorítok valakit - most tényleg nagyon sarkítok -, hát akkor látjuk, hogy az elég káros lehet. Vannak ugyanígy szélsőségek a vallásos indításnál is, amikor a segítés együtt jár a térítéssel, és ettől mindjárt gellert is kap. Amikor gyógyult szenvedélybeteg foglalkozik szenvedélybetegekkel, akkor is lehetnek gondok-bajok. Ezek csak kiragadott példák, amik most eszembe jutnak. Azt gondolom, hogy hatványozottan kellene érvényesülnie az önismeret szerepének, és ez nem így van. Ha mást nem is, azt mindenképp kötelezővé tenném, hogy minden szociális munkásnak legyen saját élményú önismereti csoportban eltöltött ideje, legalább egy-két száz órája. Enélkúl bizonyos helyzetekben nagyon károsan reagál. Másképp veszek részt helyzetekben, hogyha rendben vagyok belülről. Legalább annyit tudok, ami nem kevés, hogy én hogyan működöm. Mik a gyöngeségeim. Még ha nem is gyűröm le gyöngéimet, legalább azt tudjam, hogy mire kell vigyázni, milyen helyzetekben szoktam én elvérezni. Akkor már valamit tudok. De sajnos nem itt tartunk. Ez egyik kérdéscsoport. A másik pedig az életkor. A segítő szakmákban fordítottan arányos az időnek a szerepe, mint menedzseréknél például, mert itt nem hátrány, ha az ember negyven felé tart, ha egy-két dolgon túl is jutott már, élve megúszta, és a tapasztalattal tud is valamit kezdeni. Itt megint az önismeretre célzok. Tehát a történt eseményeket fel is kell dolgozni, ez pedig belső munka. Szóval nem baj, ha az ember nős, családja van vagy elvált, és tudja, hogy mit jelent az, amikor láthatásra megy és gyereke mellől elzavarják. Nem azt mondom, hogy fiatal embernek ilyen tapasztalata nem lehet. De nagyobb az esélye, hogy még nincs. A feldolgozott élettapasztalat a főiskolán szerzett tudással nem pótolható. Lehet, hogy igazságtalan, amit mondok és nem is egészen helytálló, de én így látom. Akkor még nem beszéltünk az iskolázottságról. Vitatom egy-két vallásos segítő nézetét, mert hogy ez azért professzió. Legalább alapfokon ismerni kellene a jogot, szociológiát, és már nem alapfokon a pszichológiát. Szóval a szociális munkának is 59
