Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Zelei Miklós: A kötéltáncos (elbeszélés)
támlásszékből, eközben is folyton töltötte az italt, amely varázslatos módon anélkül került a szájába, hogy a poharat odaemelte volna. A kötélen így kell járni, üvöltött Laci bácsi, s két kezében az italos készséget egyensúlyozva, szélesen terpesztve aprókat ugrott előre. Én a sört figyeltem, amely egyszerre folyt a nyelőcsövében, örvénylett a garatján és úszott a levegőben, félúton a pohara és nyitott szája között, miközben Laci bácsi az erőlködéstől izzadtan ugrándozott és ordított, hogy így kell járni, úgy kell járni, nem pedig fejjel lefelé. Ez tényleg világszám, s ahogy pikkelyes pofázmányát néztem, csak arra tudtam gondolni, hogy állati jó ridikült lehetne szabni a bőréből. Ahol a szája van, oda terveztem a cipzárt, és ezzel el is jöttem, mert teljesen kötött időbeosztást alakítottam ki magamnak, s nem szerettem felrúgni saját szabályaimat. Amikor a szotty iszák meglátta a hátam, újra tök joviális lett, és megint meg akart kínálni egy kicsi serrel. Kifelé szembetalálkoztam Aladdin rabuleső művésszel. Fogtömésig vigyorgott: hogy mint tengeted? Hát biztos nem olyan jól, mint te, a Csepű és Ocsú Rt. felügybiz tagja, mondtam neki, mire befogta a pofáját, de mielőtt magára hagytam volna, még megkérdezte, tényleg elmarad-e a kongresszus? Szerintem nem, ilyesmiről nekem senki se szólt. Feltűnt, hogy miközben állunk ott egymással szemben a lépcsőn, teljesen szabad marad. Se lánc, se vasgolyó, se bilincs. Apage, Satanas! Baljós jelenés. Mert Aladdinnak az a lejsztje, hogy aki mellett elmegy, az bilincsbe veri őt. És azt mondja, Moháts elnök úr újságolta el neki tegnap reggel, mint várható elnökségi döntést, hogy nem lesz kongresszus. Amint a könyvelő nevét a száján kiejtette, egy vasgolyó kezdett növekedni a bokáján, és aranyozott betűk írták ki rajta: Moháts. Nem vártam be, amíg a kunszt teljesen kifejlődik, Aladdin megláncosodik, nyakig bilincsben ragyog, és a csuklójára kattan a drágakőutánzatokkal, üveggyöngyberakással díszített nyolcas - hogy mennyire oda tudnak lenni ezért -, hanem magára hagytam a lelkendező brokifejet, s rohantam melózni. A szekrényemben egy feladó nélküli levelet találtam. A nőiesre formázott férfikéz biztosított róla, hogy váratlan jóakaróm, és a mellékelt fénymásolatot „azér küldi", hogy végre megtudjam, ki az, akiben bízom, s mi történik a földön, „egésszen pontossan" az irodákban, amíg én ott fenn szaladgálok. A xerox tényleg elkeserítő volt. Nincs kedvem az egészet idemásolni, de olyanok voltak benne, hogy semmibe veszem Newton gravitációs törvényét! És rögtön egy kis szemforgató maszatolást, hogy az artistamunka lényege a hétköznapi élet szabályainak felrúgása, a légtornász, a műugró, a kötéltáncos játszi könnyűséggel szalad, száll, röpköd a magasban, mintha testét, egyes testrészeit, vagy egyik-másik testi tulajdonságát tényleg ki tudná vonni a természet szabályai alól, de ebben az esetben nagyon fontos a feltételes mód. Nem feledkezhetünk meg a mintha szóról! Mert ha valaki nem veszi figyelembe, hogy két pontszerű test egymásra tömegének szorzatával egyenesen, kölcsönös távolságuk négyzetével meg fordítottan arányos vonzerőt fejt ki, vagy minderről nem is hallott, az a dilettantizmus bizonyítéka! 26
