Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Nagy Gáspár: Amikor a gall kakas négyszer kukorékolta el magát (Volt egyszer egy foci VB, anno 1998)

kodtak, s a végén már szinte egykapuztak, állandósult a Klinsmann-Bierhoff-féle „légiveszély". Az ügyeletes gólvágó, az ex udinei király előbb még a kapufára fejelt, de lehetett látni, hogy jönni fog még, s ha kell, testével is bepréseli a vonal mögé a lasztit... És jött is újból egy nagyszerű fejessel. Mintha csak a mi Kocsis Sanyink, akiről biztosan tudni lehetett, ha fölmegy a Kocka, akkor élből találkozni fog a gömbölyű bőrrel, s aztán már csak a hálóból kellett előkeresni a fejjel „meglőtt" labdát.

USA-Irán. Joggal hihettük: itt vallásháború lesz. Szerencsére nem lett, sőt feltűnően sportszerű meccs volt. Csak a mérkőzés után keverték habosra az otthoni irániak Amerika-ellenszenvüket, mondván: az ellenség a pályán is kapitulált. Legalább ott, mert Allah igazságos! Két elszántan küzdő csapat. Az irániak talán valamivel technikásabbak, ez a két góljukban is megmutatkozott. De az amik a második félidőt példásan végig gürizték, háromszor eltrafálták a kapufát, míg végre egy szerencsés fejes góllal szépítettek. A levegőben lógott már az egyenlítés, de Allah igazságot szolgáltatott: nem engedte a gyalázatot. Az irániak az égre emelték tekintetüket és kezüket, úgy adtak hálát... Néha ilyet is kell látnunk! Színvonalában ugyan nem volt jó meccs, kajánul emlegettük, hogy ebből a csoportból tán még mi is tovább mentünk volna, mert többet tudunk a fociról... De ilyen szimplán ezt kockázatos kijelenteni. Igaz, ha megverjük a selejtezőben a ju- gókat, és nem kapunk tőlük egy tucat, hadüzenettel felérő!, nyalogatni való gombócot, akkor mi lehetnénk most itt..., s akkor megállna ez az eszmefuttatás. Bár azt nem tudom, hogy a derék jenkik második félideji nyomását bírtuk volna-e? Azt meg nem is merem megkérdeni, hogy a németekét hogyan és meddig, amikor ez a (politikától is fűtött) szerbeknek sem sikerült.

Szóval azért látszik valami el nem hanyagolható: a focit ma már, fájdalom, inkább erőből játsszák. És könyökkel leginkább! Alattomosan, kíméletlenül, durván. Meg fölöttébb vitatható 11-esekkel, és hatalmas portárs-betlizésekkel, igazi drámákkal.

A német Köpkét még korrigálták a vereséget nem ismerő társai. De ha a búcsúzó skótok veterán kapusára, Leightonra gondolok, meg szegény Zubizarretára, aki hiába védett már később kitűnően, azon rágódhat, töprenghet (sok más mellett), ha az első meccsen nem kapja azt a szánalmas gólt a nigériaiaktól..., akik persze voltak szívesek az utolsó sportmérkőzésen kikapni Paraguaytól. Ahol valóban a világ talán legjobb, vagy annak mondott kapusa, Chilavert röpköd. így aztán a harmadik meccsre föltámadó és fél tucat gólt hiába rugdosó spanyolok (az összecsuklott bolgárokkal együtt) csomagolhatnak. Meg a született labdazsonglőröket (Hadji, Hadda és Bászir, de elkelnének a magyar profiligában!) fölvonultató 4 pontos marokkóiak is.

Hevesen szurkoló lányom a spanyolok balszerencséjén hüppög. Én meg korholom, de inkább szidom a brazil és a nigériai virtuózokat. Lehet, hogy most csellózták el a vébé legszebb érmeit?