Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Nagy Gáspár: Amikor a gall kakas négyszer kukorékolta el magát (Volt egyszer egy foci VB, anno 1998)

tulajdonképpen már szinte megnyert meccset engedtek ki (balszerencsésen, és erős bírói közreműködéssel) a kezükből. Naná, hogy Zamorano és Salas is fogad- kozik! És én is: vakulásig ott ülök majd a tévé előtt. Jönnek a még nagyobb izgalmak... Fájdalmas elköszönések. Ravasz taktikázások a továbbmenetel dolgában. Bizony, egy hét múlva tömörödni fognak a labdarózsák.

2. Könyöklő (mondja álmosan a lányom)

Álmomban mintha a régi Szepesi recsegne, szirénázna: Könyök lő! Könyök lő!... Igen, ez az. Itt már könyökkel is lőnek. Például egyik levegőbéli csúcstalálkozón az osztrák Polster belevág a Maidini gyerek szép arcába, bele a járomcsontba. Mintha szándékkal csúfítani akarná a nők bálványát, a dögös digót, kommentálja családom legkisebb, focira szoktatott hölgytagja. Csoda, hogy játszani tud tovább! Az olaszok talán ezért is elbúcsúztatják a telekszomszédokat.

Valahogy a tisztátalan, hadonászó, tépdeső, ütő kezeket ki kéne iktatni a football nevű játékból, belenyírni a zöld fűbe: itt kérem mindent csak lábbal és fejjel lehet...! Csak a kapus mancsaira van szükség. Ezt tessék törvénybe foglalni. Amúgy nagyon helyesen a könyöklő gladiátorok egyikét éppen a magyar sípmester küldte zuhanyozni. Csapja a könyökét a csempe pofájába... Csempe- Pempe... Rezonál egy a focit nagyon kedvelő égi trió: Mándy, Zelk, Kormos... kezdem mondani a csatársort... Bizony, ők is nézik, s nem tudom, mit szólnak hozzá.

A nagyok verik a kicsiket. Mint a grundon. Nem szép dolog. De a gólok szebbnél szebbek. A hollandok és az argentinok egyaránt 5 gólt hintettek. A hollandusok demokratikusan öten osztoztak a gólokon, míg az argentinok csak a kis Ortegát és Batistutát küldték előre köszönő embernek. Ortega karcsúbb kiadásban már-már Maradonát idézi, de ez a jóslat még igazolásra vár... Batistuta ugyan kicsit lazsált, de azért kétszer villant a jobb lába, és harmadszor a 11-esnél is. Mindig a jobb alsóba célzott halálpontosan s micsoda erővel! Az argentinok a zsonglőr brazilokat kopírozzák, s ha kell a legagresszívebb, célra törő európaiakat. Erő, technika s még ráadásként ott van Batistuta meg Ortega. Nem lepődnék meg, ha legvégső csatákban is ott lennének. (Ha mégsem, akkor a hiányzó Redondóra fogjuk!) 1978-ban haj, haj mi indítottuk el őket, pedig az első, botrányosan durva meccsen vezettünk ellenük, aztán Nyilasi és Törő már nem bírta a faragást, visszapiszkáltak Passarelláéknak (akkor Menotti úr ült a kispadon, most a betonhátvéd), kiállították őket, kikaptunk a későbbi — a hazai pálya minden előnyét élvező — világbajnoktól... pedig akkor csak a pehelysúlyú Ardiles és Mario Kempes villogott. Aztán a nyolcvanas években jön az isteni Diego, hogy Mexikóban újra világbajnokok legyenek, s 90-ben is döntősök Rómában Maradona vezérletével. S ha nincs az a Brehme 11-es! Most megint sokra hivatottak. Vagy csak én látom így őket?

A két „politikai" meccs a football más-más emeletén játszódott. A jugók nagyszerűen szertelenek, művészek, még ha most két egyértelműen nagy kapushibából is tettek szert a vezetésre. Aztán biztosnak látszó győzelmet engedtek ki a kezükből, mert a németek most is németek voltak. A lehetetlenből is föltápász80