Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (IV. rész – fordította Szenyán Erzsébet)
zet bennünket hátsó utakon, a sötétség leple alatt. A csónakba rejtőzve várunk majd késő éjszakáig, míg az őrök el nem alszanak. Az idős angol, régi gyarmatosító, ezt mondta nekik: - A néger az néger. Akárhogy is, aludnia muszáj. - Éjfél után elindítjuk a motort, és menekülünk. Az éjszakák most olyan sötétek, hogy még ha lőnének is utánunk, aligha találnak el minket. Amikor befejezték, csönd lett. Aztán megszólalt az első hang. Mint mindig, most is voltak, akik támogatták az ötletet, mások ellenezték. Záporoztak a kérdések, vitatkoztunk. Ha lett volna más lehetőség, a motorcsónakon való menekülést minden bizonnyal túl kockázatos és őrült dolognak tartottuk volna, de falhoz voltunk szorítva, és végérvényesen eldöntöttük, hogy minden áron, igen: minden áron! kijutunk ebből a kelepcéből. Égett a talaj a lábunk alatt, az idő meg sürgetett. Zanzibár? Amilyen elszánással akartunk ide jutni, most ugyanolyan elszá- nással akartunk innen elkerülni. Csak Feliks és Arnold ellenezte a tervet. Feliks úgy vélte, hogy ostobaság, és hogy ő már öreg az ilyen kalandhoz, Arnoldnak pedig egyszerűen túl sok értékes felszerelése volt, félt, hogy elveszítheti. A gyanú elkerülése végett azonban elvállalták, hogy kifizetik szállodai számlánkat, amikor már a tengeren leszünk. Este eljött a kicsi, ősz angol úr a brit gyarmati hivatalnokok hagyományos öltözékében: fehér ingben, széles, fehér sortban és fehér térdzokniban. Követtük őt. Olyan sűrű sötétség volt, hogy alig láttuk előttünk imbolygó alakját: hol felvillant, hol eltűnt, mint valami kísértet. Végül megéreztük, hogy deszkán lépdelünk - ez már biztosan a móló. Ekkor az öregúr odasúgta, hogy a lépcsőn menjünk le a csónakhoz. Miféle lépcsőn? Miféle csónakhoz? Semmit sem láttunk. De a gyarmatosító nógatott minket, hangja parancsoló lett, egyébként is, a közelben lapulhattak a hadimarsall emberei. Élsőnek az ausztrál Mark, egy jól megtermett, széles, becsületes arcú férfi ment le, mert még a tanácskozáson kijelentette, hogy tud hajót vezetni, s vállalta a motorcsónak irányítását. Nála volt annak a láncnak a kulcsa is, amellyel a csónak a mólóhoz volt erősítve, és ő tudta, hogy kell a csónak motorját beindítani. Amikor Mark talpa a csónak aljához ért, nagy csobbanás hallatszott. Mindannyian sziszegni kezdtünk, hogy csöndesebben, psszt! Szép sorban követtük egymást: az angol Peter és Aidán, a német Thomas, az amerikai John, az olasz Carlo, a cseh Jarek és én. Igyekeztünk kitapogatni a csónak peremét, alakját, megállapítani, hogyan helyezkednek el a rekeszek, aztán próbáltunk leülni valamelyik padra vagy elterülni kényelmesen a csónak aljában. Az öreg angol gyorsan eltűnt, egyedül maradtunk. Semmilyen fényt nem láttunk. Mélységes, egyre félelmetesebb csönd uralkodott a környéken. Csak néha hallottuk egy-egy mólóhoz verődő hullám csobbanását és messziről, nagyon messziről a távoli, láthatatlan óceán zúgását. Hogy ne áruljuk el magunkat, csöndben ültünk, egy szó nélkül. John, akinek foszforeszkáló karórája volt, időről időre körbeadta az órát - a miniatűr, világító kis pont kézről kézre járt: 22.30, 23.00, 23.30. így várakoztunk a sötétség mélyén álmosan, dermedten és nyugtalanul. Végül aztán John órája éjjeli kettőt mutatott. Ekkor Mark megrántotta a motor indító zsinórját. A motor, mint hirtelenül fejbe kólintott állat, mordult egyet, majd fölvonyított. A csónak megingott, orra magasba emelkedett, és nekiiramodott. 73
