Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Fried István: A „freudizmus” – ahogyan Márai elgondolta
seli, máshonnan érkezik, ő az osztályban az új fiú, egy évvel idősebb.2? „Tökéletesen nagyvilági úri ember módjára beszélt és mozgott, aki valamilyen különös társaságba került, iparkodik teljesen elfogulatlanul, a helyi szokásoknak megfelelően, s ugyanakkor neveléséhez és rangjához illően viselkedni." Másutt udvariasságáról, „nagyvilági fölény"-éről esik szó. Ez a külső/nagy-világ tör be a kamasz életébe. „Homályosan éreztem, hogy a helyzet, melyben élek, rendkívül veszélyes: érzéseket viszek egy ember felé, s ennél veszélyesebb helyzet talán nincs is egy gyermek számára." Harkayról: „Ebben a magatartásban volt valamilyen lenyűgöző és félelmes elem." Vagy: „soha nem tudott a tanár kérdéseire felelni, de fölényes és jéghideg nyugalma lefegyverezte a tanárokat is." A lélekidomár szerint (idéztem már): „A kísértés maga a világ". Az elbeszélő a hiányt érzékelteti, abba az üres térbe léptet be, mely a kamaszok között terül el, a fegyelmezettre domesztikált környezettel szemben a szabadság lehetősége csillan meg; a kitörni/zendülni kész kamaszok rádöbbennek, hogy az elfojtástól szenvednek, hogy a társadalom elhárító/védekező mechanizmusa nem engedi egyéniségük kibontakozását. Az Egy polgár vallomásaiban többször van szó arról, miféle szerepe volt Freudnak, a freudizmusnak abban, hogy szerzőnk különféle műfajokban22 tudatosította, elemezte „szét" komplexusait. Márai figyelmeztet korai verseinek és mára (többnyire) elvesztett leveleinek olyan olvasására, amelynek értelmezéséhez Freud tanainak ismerete segíthet. „Meglepetéssel olvastam később leveleket és verseket ebből az időből - írja berlini korszakáról -, verseket, melyek csaknem diagnózist írnak le, s leveleket, melyek félreérthetetlenül tapintják ki a betegség eredetét." A másfél évtizedes távlatból szemlélődő szerző más információkkal rendelkezik, mint a kései olvasó, akinek számára egészen mást jelent(het) egy vers- béli-levélbéli utalás. Az azonban talán elfogadható, hogy Márai találkozása a freudizmussal hozzájárult a művekben megnyilatkozó öndiagnózishoz. Freud követőiről („laikusodról, ,,sarlatánok"-ról) elítélő véleményt alkotott, a pszichoanalitikus terápiát, az analízist csak a fiatalemberek és gyerekek gyógyításában vélte eredményesnek. „Gyógymód"-nak már nem fogadja el. Az érem másik oldala: „A freudi elmélet zseniális lendülete és szépsége elbűvölt; az »álomfejtés«-t a század egyik legnagyobb jelentőségű felfedezésének tartom."29 (Mély)lélektani érdeklődésének kialakulásában nem az elméletnek tulajdonítja a főszerepet, hanem annak az írómagatartásnak, amely a századfordulós világirodalomra reagálva megteremti a maga „válság"-irodaImát. „S mikor mindezt, különösen Freud könyveit közelebbről megismertem, kissé létszükséglet volt számomra a neurózis, a munka egyik kelléke és feltétele; durva hasonlattal azt mondhatnám, hogy »éltem« a neurózisomból, mint a kínai koldus csonka tagjai mutogatásából." Századunk első felének irodalma szembenézett a freudizmussal, a legjobb művek irodalommá formálták az onnan kapható tapasztalatokat. Monografikus feldolgozást érdemelne, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia egyes országaiban milyen változatai születtek az ún. lélektani, illetőleg egészében vagy részben freudi ihletésű alkotásoknak.20 A magyar írók jelentős hányada közvetlen kapcsolatba került a budapesti pszichoanalitikusokkal, így Márai is. Életművének azonban nemcsak innen magyarázhatók (mély)lélektani vonatkozásai. Nem egy regénye, elbeszélése, verse, cikke a Monarchia-szöveg továbbírása, hozzájárulás a Monarchia-szöveghez, amelynek formálódásában nem csekély szerepe volt Freudnak. Ugyanakkor nem kimerítve e témát, dolgozatom záróaktusaként idézem az Élni titokkal című írást, irodalom és freudizmus ambivalens viszonyára célozva: „Úgy hallgatni, mint Puskin. Verset vagy regényt írni róla? Igen. Elmenni a pszichoanalízisbe? Nem."21 35
