Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Fried István: A „freudizmus” – ahogyan Márai elgondolta
Függelék Márai Sándor Freud A Primrose Hill egyik házában halt meg, Londonban, nyolcvanhárom éves korában. S a vonító és vinnyogó falka, melyet szíven talált és megsebzett Freud tanítása, most emlékének veti magát és csámcsogva rágja szét és tagadja meg tanait. Freud lázadó volt és nagy író; mint minden igazi lázadó és igazi nagy író, módszeres volt, hűvös, nyugodt és céltudatos. Nem elég megtalálni az igazságot, meg is kell szöve- gezni azt, másíthatatlanul, mintha márványtáblára vésnék. Nem elég szépen és okosan írni. A nagy író nem szépségalkotó, nemcsak szöveg-tökéletesítő. A nagy író mindenekfölött fogalomalkotó. Freud nagy író volt, fogalomalkotó volt. Tanának és kísérletének orvosi, gyógyítási jelentősége eltörpül írói jelentősége mellett. A fogalmak, melyeket alkotott, élnek, az emberiség szellemi vérkeringésének szerves tartalma: a »gátlás«, »a fogyatékossági érzés«, az »elfojtás«. S mindaz, amivel sokáig a szalonokban játszottak, s ami ma olyan valóság, mint az igen és a nem. Ez Freud bosszúja. Bizonyos, hogy igaza volt. Magányos erő volt, bibliai lélek, engesztelhetetlen. Mindent megértett, s mint igaz ember, képtelen volt megbocsátani.32 Jegyzetek 1 Márai Sándor: A lélekidotnár. Új Idők 1937. I: 89-90. Márai lekésett az évfordulóról, amely az előző évben volt, maga jegyzi meg: Freud „nemrég múlt nyolcvan éves". 2 Az igazi című regény előzeteséből: „Márai analitikus író abban az értelemben, hogy a dolgok és jelenségek legmélyebb, szinte végső okát keresi, s e célból ízekre bontja a látszólag egészet, befejezettet. (...) Az analitikus kíváncsiságával és munkájával hatol a szétbontott részletek közt a lényeg felé, de a költő sejt és éreztet olyan vonatkozásokat és kapcsolatokat, melyekről az analízis száraz tudománya nem is álmodhat". Új regényünk. Uo. 1940. II: 386. 3 Márai és a freudizmus kapcsolatáról már Bálint György írt (vö. Helikon 1990. 319-321). A kérdésről vö. még: Rónay László: Márai Sándor. Bp. 1990; Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Bp. 1994. 286-287.; Márai Sándor Ferenczi-nekrológját újraközli a Thalassa 1999. 1: 151-153. 4 A Zendülőknek nem 1930-as első, hanem 1945-ös kiadásából idézek. 5 Az Egy polgár vallomásai 1934/35-ös és 1990-es reprint-kiadását egyként használtam. Az eltérésekről vö. Fried István: Marni Sándor titkai nyomában. Salgótarján 1993.6.; Kováts Miklós: Márai Sándor diákévei. Irodalmi Szemle 1999.1-2: 126-135. 6 Vö. 5. sz. jegyzetben idézett könyvem 63-74. 7 Vö. tőlem: Márai Sándor íróportréi. In: „egyszer mindenkinek el kell mennie Canudosba". Bp. 1998.173- 189. 8 Harmat: i.h. Az Új Idők 1942-43-as Márai-novellái között feltűnően sok az orvos/betegség-tárgyú. 9 Rónay László: A gólyakalifa. Babits, Bergson, Freud. Irodalomtörténet 1984. 666-676. 10 Az 5. és 7. sz. jegyzetben idézett könyveimben írok erről. Újabb kutatásaimat összegzem: Márai Sándor a Géniuszban. Korunk 1998. 9: 50-61. és Márai Sándor a Napkeletben. Irodalomtörténeti Közlemények 1999.1: 61-78. 11 Rónay: A 3. sz. jegyzetben i.m. 77-87; Lőrinczy Huba: Búcsú egy kultúrától. A Garrenek műve. Szombathely 1998.31-52; Rónay László: Márai Sándor. Bp. 1998. 28-34. 12 Olasz Sándor: Zendülökről - többféleképpen. Irodalomtörténet 1995. 483-491; Nagy Sz. Péter: A menekülő polgár mítoszai. Kritika 1983. 5: 24-25. A dolgozat szerzőjének mítoszfogalma és műértelmezése számomra nem teljesen világos. 13 Franz Werfel: Der Abiturientag (1928) Berlin-Weimar 1965. 36
