Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Fried István: A „freudizmus” – ahogyan Márai elgondolta
szükségesnek/időszerűnek vélt.19 Jellemző módon újságcikkre bízta terve bejelentését, tudván, hogy egy még oly érdekes cikk könnyebben hull a feledésbe, mint egy szépirodalmi lapban publikált esszé. Márai ezt az írását egyetlen gyűjteményes kötetébe sem vette föl, pedig viszonylag korán jelentkezett újságban megjelent rövidebb írásainak kötetbe szerkesztésével. A Zsurnaliszta freudizmusból kitetszően a „freudizmus" népszerűsítő vagy vulgarizáló modorát emlegeti, a freudi tételek újságírói lefordítását, de arról is szó lehet, miként hatja át önnön újságírói munkáját a freudizmus, miképpen készteti írásos „vallo- más"-ra: „már hosszú ideje izgat a vállalkozás, hogy a magam zsurnaliszta eszközeivel könyvet írjak szülővárosomról, gyermekkoromról, első élményeimről, s e vállalkozás során megkeressem a hibákat, ahol gyermekkoromban az életem elromlott vagy eligazodott." Annyit teszek hozzá, hogy Márai intézeti éveiről regényt tervezett,20 néhány fejezetet megírt belőle, ám nem volt ereje végigvinni azt, amit részint az Egy polgár vallomásaiból is kihagyott, részint oda beiktatott. A tér, az idő, a kettő viszonya a Zendiilűkben és az önéletírásban egyként érvényesül, nem pusztán egy torzult nevelődés rekonstrukciós kísérlete, hanem a téridős elemként egzisztáló kisváros rajza, a kettő összegződése, amelynek első élmény megnevezését adja Márai. Az önanalízis segítségével jut ama konklúzió kereséséig, ami (így mondja) egyedinél több. Az újságcikkben előlegezi a vállalkozás tanulságát. Talán az eddiginél jobban figyelembe kellene venni a tényt, hogy Márai első szépirodalmi munkáiban családja és saját életének epizódjait fikcionálja, teszi a kíméletlen önvizsgálat tárgyává,21 hangsúlyozza az elrontott életek, a sérúlések/sértődöttségek „szimbolikus" jellegét. Nevezetesen azt, hogy az egyedi sorsokban világnyi „végzet" rejtezhet, a személyiség és világ ütközése az igazi vagy potenciális önmagához eljutni képtelen, a szétesni készülő szubjektum története. Az eleinte századfordulós tematikával élő Márai Török Gyula és Krúdy olvasója, ezt követi az expresszionista „kitérő", majd ismerkedés az „elmé- let"-tel. Ennek kronológiájával talán csak a még föllelhető levelezés és a számba veendő publicisztika feltárása után lehetünk tisztában. Annyit előlegezhetünk, hogy az önsorsára kérdező Márai egyként foglalkozott a pszichoanalízisre reagáló irodalom és a pszichoanalízis újragondolási lehetőségeivel. A Zsurnaliszta freudizmusból értesülünk, miszerint ismerte Ferenczi Sándor „hisztéria"-elméletét. Csupán mellékesen: Márai 1927-ben Párizsban élt, s bár főleg újságcikkeivel rendszeres kapcsolatot tartott Budapesttel, mégis feltűnő, milyen jól volt informálva a szélesebb értelemben vett budapesti szellemi törekvésekről, irodalomnak és pszichoanalízisnek az 1920-as esztendőkben a magyar irodalomban is nyilvánvalóvá lett egymásra reagálásáról. Hogy mennyit tudott Márai Párizsban Ferenczi Sándor és a magyar írók (köztük Krúdy)22 kapcsolatairól, aligha rekonstruálható. Márai írói gondolkodása beleilleszkedik a magyar irányzatokba. Jóllehet, tematikai jellegű tervet említ, az önéletrajziságnak tudattörténetté (tudattalan-történetté?) átformálása összefügg a műfaji átstrukturálás programjával is. Az újságcikkben kiemelt „valami személyi nyugtalanság, sértődöttség" szüntelen jelenlétével magyarázza (újság)írói munkálkodását, az addigi kísérletek töredékes/kudarcos voltát pedig jórészt az öncenzúraként megnevezett elfojtással. Lehetséges, hogy Márai ezért zárta ki az Istenek nyomában című útirajzát megelőző műveit életmű-sorozatából23; újságcikkeiben, az Egy polgár vallomásaiban céloz ugyan egyikre-másikra, 1930-as verseskötetébe válogatással felveszi korábbi verseskönyveinek darabjait, ám aligha csupán esztétikai okai lehettek annak, hogy pályakezdésének első évtizedéből önéletrajzi írásaiban (a gyéren adagolt konkrétumokat kissé „átszerkesztve") számolt be, az irodalmi dokumentumokat a csekély példányszámú, nehezen hozzáférhető első kiadásban hagyta nyugodni. Újraolvasva vagy visszaemlékezve elégedetlenséget érezhetett a zsengék megformáltságával kapcsolatban, ám nem egy korai elbeszélés, vers, regénytöredék, színmű leplezetlen és nyersebb önkeresése, öndiagnózisa tarthatta vissza az újraközléstől. Élete első két és fél évtizedének közvetlen szemlélői jórészt éltek, az Egy polgár vallomásai ellen indított pör igazolhatta24 tartózkodását, erősíthette az 32
