Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Tódor János: Az utcán harcoló ember
csapata, akiknek a Dobozi utcában, az Udvhadsereg üzemeltette egykori Fapadosban van hónapos szobájuk, de oda csak aludni járnak, életük színtere a „Csari".- Tudod, ki menne a Doboziba! - méltatlankodik a behorpadt homlokú ember. - Nem bírom, ha dirigálnak. A Dankó utcába jártam egy darabig fürödni, de elegem lett, mert annyi ott a cigány, mint a nyű. A Rákóczi téri csapból is folyik a víz, ott szoktam mosakodni, borotválkozni. Nézd meg - bök a háta mögé a kocsira felakasztott csöves szatyorra ott van a plédem, a szappan, a borotva, meg egy rózsaszínű törölköző. Ezeket még a nővér tette be múltkor a kórházban, amikor az érszűkületem miatt voltam bent. Mutatja a bal lábát: tenyérnyi gennyes tályog van a vádliján.- Megmondom őszintén, ha az Sz. Mária, tudod a Szűz, magához szólítana, egy szót sem szólnék - mondja, aztán odaszól a fotósnak: - Meg tudnál hívni egy fröccsre? Tudod, máma is szeretnék berúgni. Kérdezném Sándort, mi történt a fejével, mitől horpadt be a homloka, közben odajön Buszos Pista, a csarnok mindenese. Adolf szeretné őt is lefényképezni, de élénken tiltakozik.- Éppen elég volt nekem - magyarázza -, hogy tavaly a barátnőd megírt a Mai Napban. Nem tudom eldönteni, hogy most dicsekszik vagy panaszkodik a BKV egykori KISZ-titkára, akiről valahogy megfeledkeztek az elvtársai a privatizációkor. Mellettünk két kurva meg egy strici hepciáskodik, kérdőre vonják a holland fotóst, de Pista segítségével végül is sikerül őket leállítanom. Megérkezik a csarnok fekete egyenruhás biztonsági őre is, és holmi engedélyt kér számon rajtunk. Sándor menti meg a helyzetet: - Én adtam rá engedélyt - hadonászik a gumibotos őrző-védő felé a fröccsös pohárral -, kinek mi köze hozzá?! Aztán, amikor megnyugszanak a kedélyek, odafordul hozzám: - Mit is kérdeztél? Ja, hogy miért vagyok lendkerekes? Nem voltam én mindig ilyen „tréfás". Gyerekkoromban fölrúgtak, mint a lószart, csontvelőgyulladásom, aztán meg tüdőgyulladásom lett, le akarták vágni a lábamat. Ez még 1958-ban történt, 13 éves koromban. Horváth Boldizsár professzor úr a János Kórházban úgy határozott, hogy levágja, de az apám nem egyezett bele, nem írta alá, hogy levegyék a prakkeromat. Erre Boldizsár úr összefocizott, úgy értve, levette, de mégsem vette le. Ha hiszed, ha nem, én utólag nevetek rajta, a lábam itt volt (mutat a térdeivel egy vonalba) mellettem. Szóval nem hiányzik az egész, csakrövidebb öt centivel. Kifűrészeltek belőle egy darabot. Utána még tudtam vele menni, sőt sportolni is. Elmentem bokszolni a Fürst Sándor utcába, a Duna Mozi fölött volt az edzőterem, a Schmidt volt a trénerem. Edzés után mindig adott tíz deka cukorkát... Mielőtt még Sándor folytathatná, ott terem a rokkantkocsi mellett egy langaléta, fekete hajú, fehér pulóveres hölgy, és se szó, se beszéd, szájon csókolja a férfit. Amikor abbahagyják, a nő továbbra sem szól semmit, csak bárgyún vigyorog Sándorra. Az ilyenekre szokták errefelé azt mondani, hogy több füle van, mint foga.- Ide figyelj, te lány! - ripakodik rá tettetett haraggal a tolókocsis. - Fönn voltál szobán, mi, szoptad a faszt, most meg nekem adsz puszit?! A megszólított továbbra is mosolyogni próbál, aztán ugyanolyan hirtelen, ahogy jött, eltűnik a kör alakú kőpultokra támaszkodó emberek között.- Nő nélkül nem tudok élni! - kommentálja a röpke közjátékot Sándor. - Bűn ez?! Mikor megnyugtatom, hogy dehogyis bűn, vagyunk így ezzel még egynéhányan, így szól: - Én azon csodálkozom, hogy ez a lány szeret engem. Azt mondta, azt bírja rajtam, hogy olyan csibészes a pofám. Sándornak 21 ezer forint a nyugdíja, amit idehoz a postás, de nem ő, hanem az egyik zöldséges haverja, Béla veszi föl.- Engem már nem érdekel a pénz - mondja és legyint. - Apukám maszek cipész volt, nála voltam inas. Ez egy ülő szakma fiam, pont neked való, mondta a fater. Előtte a Barcsay utcában jártam gimnáziumba, majd a MÜM-be tanultam ki a szakmát. Ezután 121
