Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Standeisky Éva: Szálak és csomók a szénakazalból (Dokumentum-böngészés a Történeti Hivatalban)

ben szó esett mennyországról és pokolról, de nem vagyok pap. Nem vagyok újságíró, még csak színész sem. Ne nyugtalankodjanak, nem láthattak a televízióban. Nem kellene, de írem is lehetne, hogy rám ismerjenek.

Hát akkor, mégis, ki vagyok? Áruljam már el!

Én vagyok az, aki mindjárt meg fogom mondani a tanároknak, hogy mit tanítsanak. A tanárok pedig már ott ülnek a szakközépiskola előcsarnokában, és hallgatják a polgármester üdvözlő beszédét. Csak azért nem kell tűznöm ezerrel, mert utána még az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke is beszélni fog. Aztán a városi múzeum igazgatója. Aztán lesz egy általános bevezető előadás. Úgyhogy majd legközelebb fogom elárulni, ki vagyok.

A mosdóba menet látok egy nyitott ajtót. Bent a helyiségben rekeszek vannak, az ajtó belső oldalán egy ábrára leszek figyelmes. Vicsorgó kék egér nyakát szorítja az egércsapda vasa. A csapdába esett példány mögött áll egy másik, szintén kék egér. Bal kezével az előző egér farkát emeli fel, jobb kezével dorongszerű hímtagját irányozza annak végbelébe. A kompozíciót szöveges kommentár egészíti ki: „Mindig azt baszogatják, aki a legnagyobb szarban van!"

Kint aztán, a széles, forgalmas úton, a málladozó panelházak között, az őszi nap utolsó sugaraiban nem a régebben élt magyar író kései műveinek démonikus vonásain fogok tűnődni, hanem azon, hogy otthonos érzést, úgy látszik, leginkább az ismeretlen Magyarország tud kelteni. Továbbá, hogy: kicsoda is az ember az ismeretlen Magyarországon?

115