Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Standeisky Éva: Szálak és csomók a szénakazalból (Dokumentum-böngészés a Történeti Hivatalban)

A Pingvin, ez első pillantásra látszik, valamikor irodahelyiség lehetett, csak átalakították. Ötven év körüli tréningnadrágos férfi bámul három deci fröccsbe, amelyből kettőt már megivott. Ő a Kálmán, és a pincérnő, aki egyben a főnökasszony is, tőle kérdezgeti, hogy mikor fogják már megcsinálni a kazánt. A másik asztalnál iskolás gyerekek vitatkoznak a földrajz dolgozat eshetőségein, kettő feláll és elmegy, a harmadik palacsintát kér, csak előbb még szeretné tudni, hogy kaphat-e lekvárosat is. A főnökasszonyt kérdi, hogy anyukája betegállományban van-e még, aztán egy fiókból tűt-cérnát vesz elő, és felvarr a gyerek kardigánjára egy gombot. Aztán jön a palacsinta.

En a harmadik asztalnál egy csirkecombbal bajlódom. Az ilyen csirkecombok iránt, ha már nem tudom megúszni őket, részvétet érzek. Ez a comb valaha nagyon régen tízezer hasonló comb között vergődött egy nagyüzemi csirketelepen, de volt ő már mélyhűtve is. Most hangos koppanásokkal hullanak róla a zsemle- morzsás tojás feketére sült szilánkjai. Gyűlnek a tányér alján, ahol őzike legelészik vérpiros légyölő galócák között. Egyszer, hasonló megbízatásból, Kölcseyről beszéltem, de akkor nem vonattal, hanem villamoson és trolibuszon jutottam el a hallgatóságomhoz. Az előttem szereplő előadónő azt állította, hogy a Hymnust illetve a Himnuszt azért nem értik a középiskolai tanulók, mert zárt műalkotás, tehát ki kellene nyitni. Miközben ezt mondta, csakugyan széthúzott egy leporelló- szerűen összehajtogatott papírcsíkot, amelyre mintha fénymásolt versszakok lettek volna felragasztva. Vitatkozott azokkal, akik szerint Kölcsey pesszimista költő, hiszen egyértelműen jókedvről és bőségről beszél. Közben a papírcsíkot összegyűrte, és önfeledten begyömöszölte egy színpompás bevásárlószatyorba. A jókedv és bőség kapcsán megemlékezett egy projektről, amelyen dolgozik, és megragadta az alkalmat, hogy köszönetét mondjon a E..bank nagylelkű támogatásáért.

Amíg ezt a bekezdést írtam, Kálmánnak a Pingvinben volt ideje meginni a harmadik deci fröccsöt. Rengeteg aprópénzt kotort össze, és elment. A felvarrt gombos gyerek már előbb elvitte a gyomrában a palacsintát. Azt meg nem is említettem, hogy átjött egy platinaszőke nő a szomszédból, a Csuda Cuccból vagy a Göngyöli-Böngyöliből. Valami fuvarról magyarázott, négy vagy öt férfinévvel, és hogy az Andreánál lehet kapni kedvezményes áron szoláriumbérletet, aztán tűzött, ezerrel. Magamra maradtam a Pingvinben. Most már elárulhatom, hogy a Pingvin az ismeretlen Magyarország.

Előjön a konyhából a szakácsnő. A főnökasszony mondja neki, hogy a Beának nyitva van a gerince, és holnapután operálni fogják, az Icát viszont a férje hagyta ott. A szakácsnő erre azt feleli, hogy akkor utálja magát a legjobban, amikor beül a fürdőkádba, és langyos vízben lötyögtetni kezdi a derekán a hájredőket. „De a vendég urat bizonyára nem érdeklik az ilyen dolgok." Addigra már szétteregettem az asztalon a jegyzeteimet. Nem írtam meg az előadás szövegét, és éreztem, hogy nem lesz könnyű összeszedni gondolataimat. „A vendég úr nem is figyel ránk. A vendég úr valamit tanul. Tessék mondani, tanulni tetszik?" Mondtam, hogy kivételesen nem tanulok, hanem tanítani fogok. De nem vagyok tanár, hanem én fogom megmondani a tanároknak, hogy mit tanítsanak. De nem vagyok tudós, mert a tudósoknak doktori címük van, nekem pedig olyanom nincs. Köz114