Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Sándor Iván: Drága Liv! (regényrészlet)
künket szólítod meg. Mind a kettőnktől megkérdezhetted ugyanis, amit megkérdeztél, azt, hogy elfoglalhatod-e az egyik szabad széket, amíg megiszod a kávédat. A harmadik asztalnál egy pár ült, a mi két asztalunk mellett volt egy-egy szabad szék. A francia asztalához ültél le. Üdvözöltétek egymást olyan szavakkal, amelyeket azok váltanak, akik ismerik ugyan a másikat, de nem olyan közelről, hogy beszédbe elegyedjenek, s - ha nem a helyzet kényszerűsége hozza magával - közös asztalhoz üljenek. A szabad szék közelebb volt az én asztalomhoz. Úgy is érezhettem, mintha mellém ültél volna le. Érezhetted ezt Te is, mert azonnal hozzám fordultál és kimérten ugyan, de barátságosan azt mondtad, reméled, nem zavarsz, csak néhány percre ültél le. Látod, megpróbálok Rólad is úgy beszélni, mintha egy harmadik személyről beszélgetnénk ketten. Talán érdekes lesz a számodra. Talán közelebb jutunk ahhoz, amiért elszántam magam arra, hogy írjak Neked. Kihozták a kávédat és az én asztalomra tették le. A francia azt mondta, jó napot, Liv kisasszony. Tegnap megint itt voltak a magyarjai. Jó napot, Montand úr, válaszoltad. Az úr is velük volt, folytatta a francia. Valóban? - kérdezted. Felemelted a csészét. Előírásosan fogtad a fülét, a kisujjadat eltartva. Már a szádhoz emelted, a fejedet előrebiccentetted, s ettől a kis mozdulattól a hajad egyik oldalt a vál- ladra hullott. Igyekeztél, hogy ne legyen mesterkélt a mozdulat, mégis úgy éreztem, mintha begyakorolt lett volna. Az is, ahogy a hajad oldalt előrelebbent, az is, ahogy a nyelved hegyével megízlelted a kávét, és csak azután illesztetted az ajkaidat a csésze peremére. Az is, ahogy ittál egy kortyot, olyan hosszan, hogy közben a csésze felett végighordozhasd rajtam a tekinteted, aztán ugyanolyan hosszan szívtad fel a második kortyot is, mint aki így élvezi legjobban a kávét. Közben lehunytad a szemed, és nekem az jutott az eszembe, hogy a romantikus múlt századi regényekben, mondjuk, úgy írják le az ilyesmit: a szempillák függönyével eltakarta a szeme kékségét. Valóban? - kérdezted franciául és a harmadik korty előtt magyarul hozzátetted, még nem láttam önt itt, szintén a forradalomban való részvétele miatt kellett eljönnie Magyarországról? Váratlan volt a kérdés, főképpen az, hogy magyarul kérdezted. Úgy emlékszem, nem is tudtam rögtön válaszolni. Valószínűleg önkéntelenül bólinthattam, mindenesetre a némaságomat és a meglepetés kiváltotta fejmozdulatomat Te válasznak tekintetted, mert odaszóltál a franciának, nagyon köszönöm, Monsieur Montand, hogy megismertetett bennünket egymással. Ugye, Te is úgy gondolod, hogy az egyórás sétánkon többet tudtunk meg egymásról, mint másokról esztendők alatt. Bizonyos vagyok benne, hogy ezt Te is így érezted. Nemcsak azóta vagyok bizonyos benne, mióta, hát ugye hónapokkal később, ezt azért megbeszéltük. Már akkor is így éreztem, mikor a rue Daphine-n végighaladva feljutottunk a Pont Neuf-re, megálltunk, te rákönyököltél a híd karfájára s a Notre Dame-ot nézted. Magadról beszéltél. Nem úgy, mint akinek nem volt még alkalma, hogy egy magyar társaságában megnyilatkozzon. Úgy beszéltél, mint aki fel akarja használni az alkalmat arra, hogy önmaga számára is tisztázzon néhány dolgot. 14
