Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor
telepedtek csaknem háromszáz esztendőre. Ezek a hódítók többnyire mongol fajtájúak voltak, a törökök rokonai (turániak valamennyien), és e hosszúvarkocsos vademberek hordái szilaj kánjaik vezetésével kis híjján lerohanták és elfoglalták Bizáncot. Állandóan fenyegették a nyugatot, és új találmányuk, a kengyel, még veszedelmesebbekké tette őket. Szilárdan ültek a nyeregben, miáltal az íj megszűnt a lovas első számú fegyvere lenni, s helyét a hajítódárda foglalta el, majd pedig a lándzsa, amely aztán a középkori nehéz páncélzatú lovaghoz vezetett, aki viszont a tanknak lett kezdetleges, barbár elődje. Mikor Nagy Károly lerombolta az avarok rejtélyes hétkörös erődítéseit és kiirtotta őket, egész Európa megkönnyebbülten sóhajtott föl. Ezalatt, akár a nedvesség, a szlávok lassanként kelet és dél felé szivárogtak, meg le a Balkánra, s közben megalapították a nem sok vizet zavaró nagymorva királyságot. Ekkor a frissen érkezett bolgárok állama növesztett egy nyúlványt északnyugat felé, az avarok helyén támadt űrbe. (Van-e elmosódottabb figura Szvatoplukénál, a törékeny morva állam kraljánál? És akad-e visszataszítóbb alak, mint Krum, a bulgárok korai kánja? Bojárjaival az elfogott Nicephorus császár kettéfűrészelt és ezüsttel kibélelt koponyájából szeretett iddogálni.) Utolsónak a magyarok érkeztek. Ez az eredetileg tundrái és lápvidéki nép a korábbi és későbbi hódítók fajtájából való, de már évszázadokkal korábban elvált finnugor rokonaitól. A magyaroknak vándorlásaik során komázniuk kellett a perzsákkal, és majdnem biztos, hogy egy vagy két turk évszázadot ellebzseltek a ponticusi szteppéken is, a Káspi- és a Fekete-tengertől északra, ahol a kazárok hatalmas, titokzatos és roppant érdekes birodalma terült el... Aztán odahagyták az Urál folyót, majd a Volgát, a Dont meg a Dnyepert is, és elérkeztek a Duna deltájához, ahol attól kissé északabbra, Besszarábiában megálltak. A bolgároktól kegyetlenül sanyargatott bizánci császár rávette az ég-küldte magyarokat, hogy kerüljenek a folyamtól délre, és támadják meg őket. Ez ellen Simeon, a bolgárok vezére (nemsokára cárja) a besenyők rettenetes népét hozta be a képbe. A besenyők voltak a nomád sztyeppéi hordák közt a legvadabbak, legkegyetlenebbek és legálnokabbak, és az ázsiai hódítók megállított sorában már ott toporzékoltak közvetlenül a magyarok háta mögött. Mialatt a magyarok a bolgárok megtámadásával voltak elfoglalva, ők előrenyomultak, és fölperzselték, majd pedig elfoglalták a magyarok időlegesen kiürített besszarábiai telephelyét. Az események végzetes láncolatát indították el ezzel. Megfosztatván Besszarábiától, a magyarok a lenyugvó nap irányába törtek előre; egy részük délnyugatnak indult a Duna mentén, átkelt a Vaskapun, majd élesen jobbra fordult. A zöm a Kárpátok hágóin át északnyugatnak indult, majd élesen balra fordult, és így végül az összes törzs összetalálkozott a Nagy Síkságon, amelyből aztán végül Magyarország lett. A törzsek már eleve hadrendbe voltak szervezve. A törzsfők egyiküket, Árpádot, pajzsra emelték, és alattvalói, kiváló lovasok, gerelyhajítók és Íjászok valamennyien, a kengyel segítségével úgy ülték meg a nyerget, hogy teljes vágta közben is dugóhúzó módjára voltak képesek forogni benne, és közben lődözni minden irányban. A hadjárat fölgyorsult. Minden más aspiránst behódoltattak vagy elkergettek a Síkságról, elfoglalták a teljes Szlovákiát, Erdélyt, s a Nagymorva Királyságot pedig poz- dorjává zúzták, miáltal örökre elszakadtak egymástól az északi meg a déli szlávok. Nem csoda, hogy a régi krónikások összekeverték egymással a hunokat és a magyarokat! Gyökereik, hódításaik és viselkedésük a korábbi évtizedekben nagyon is hasonlók voltak. Akár a hunok, a magyarok is Európa rémei lettek. Bizánc falai alatt alkudoztak a római császárral, kegyetlen vágtában végigtiportak Itálián egészen Otrantóig, átkeltek a Rajnán, földúlták Lotharingiát és Burgundiát, míg végül Ottó császár Augsburgnál tönkre nem verte őket. Megszelídülve szállingóztak haza hatalmas Duna-menti megszállt tartományukba. Ettől kezdve fokozatosan minden megváltozott. Néhány évtizeddel később, mint már láttuk, István, Árpád leszármazottja, már egy nagy keresztény állam királya, és szentként hal meg. Az ország határai - leszámítva a későbbi bővülést, amikor beolvasztja 46
