Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Vekerdi László: "Amiről nem lehet beszélni, azt ki kell mondani" (Későrecenzió Sándor Iván "Ködlovas"-áról)

szembe. Nehéz és bonyolult folyamat ez, hibák, tévedések, sőt bűnök lehetőségét rejtő, mint amilyen például az volt, amikor az egykori Márciusi Front emberei a hazaküldött szovjet ügynökökben szövetségeseket véltek felismerni. Ilyennel is találkozik a fiatal Solt a börtönben. „»Nem tudhatja, István, hogy ki kicsoda - mondotta -, és különben sem az a fontos, hogy milyen beszélgetéseket kell itt végighallgatnunk. Arra gondoljon, hogy mi lett az életből odakint. Semmi határozottat nem tudok arról, hogy kinek az akaratából kerültünk ide, de azt tudom, hogy Petrivel magával szerveztették meg a szakaszt. így végül is ő adta ki a parancsot önmaga lefogására, miközben valami mechanizmus jóvoltából a legnagyobb meggyőződéssel épített ki egy szervezetet, amely kiválóan működött önmaga felszámolása érdekében. Én láttam egyet és mást a háború előtt, a háborúban és később is. így hát nem tudok más magyarázatot találni arra, ami velünk történt, hatalmi küzdelem ez is... Az emberiség számára az eszmék mindig együtt jártak azzal is, hogy a hatalom az együvé tartozókat egymás ellen játszotta ki, ezt megtanultam, de azt hittem, hogy a szocializmus elveit nem érheti utói ugyanez. Ne nézzen rám ilyen értetlenül...«" (267-268.)

* * *

És a demokrácia elveit nem érheti utói ugyanez? Úgy látszik, a hatalommal való visszaélés, azaz a zsarnokság minden, mégoly csekély (vagy tán nem is olyan csekély?) változatához szervesen hozzátartozik az együvé tartozók egymás elleni kijátszása és a semmiképpen össze nem tartozók egymáshoz kényszerítése szűk vagy tágas, valódi vagy jelképes börtönökbe. És mi meg itt csak nézünk egymásra, egyre értetlenebbül. Úgy látszik, a külpolitikai szituációtól függ minden? A Tengerkavics-ban Sándor Iván idézi Lengyel József álláspontját a forradalom leverése után kialakult alternatívákról: ,,»A kisebbik rosszat választani... Egy nagy országban ez fontos dolog. De egy kis országban szinte nincs különbség a kisebbik és nagyobbik rossz között. (Itt persze elsősorban a politikáról van szó.)« - 1973.II.7." (Tengerkavics 1996,136.)

De a Tengerkavics már merőben más világ, bár föltűnő, hogy más, memoire-szerűbb alakban milyen gyakran bukkan föl benne egy s más a Ködlovas-ból. Mintha az akkori élmények valahogy érvényesek vagy újra érvényesek lennének ma is? Mintha még oly sok mindent nem sikerült volna ma se kimondani, pedig nemcsak hogy lehet, de szinte folyton beszélünk is róla? Olyan mindennapi témákra gondolok, mint Trianon, hazafiság, antiszemitizmus, keresztény nemzeti erkölcs, sajtószabadság, gazdasági növekedés, inflációs ráta, jövedelemszintkülönbségnövekedés, a kormányzat szempontjából emelkedő nemzet, a kormányzottak szempontjából süllyedő és fogyatkozó ország. Itt már régen nem „kormányzat" és „ellenzék" különbségéről van szó, legfeljebb civakodásáról. Folyik tovább, a történelem kataklizmáitól időnként megzavartan a „ködlovaglás"? Amely valamikor jóval kedvezőbb gazdasági és világpolitikai körülmények közepette még a „boldog" Ferencjóskai időkben indult? Mindenesetre - és ez alól a Magyar Népköztársaság évtizedei sem teremtettek kivételt - itt többnyire valami „rendi" vagy pszeudo-rendi berendezkedés realizálódott, jóllehet olykor meglepően modern szellemi sőt társadalmi struktúrák közepette. (Éppenséggel ez lehetne, ha van, valamiféle „keletközépeurópai" jellegzetesség, országonként különböző mértékben?) Azaz mifelénk általánosságban helyi és időleges kivételektől eltekintve a „magát hatalmi helyzetekben kiélő, reprezentáló, arisztokratikus ember" érezhette magát fölényben „a dolgozó, a műgonddal alkotó ember életformája" felett. Közérthetővé profanizálva: az élsportoló a középiskolai tanáré felett. A sikeres vállalkozó a geniális egyetemi professzoré felett. Az élpolitikus mindenki életformája felett. Mert bár bizonyosan nem keres annyit, mint egy nem is túlságosan milliárdos vállalkozó, de hol áll e fölött reprezentáció és hatalmi helyzetek tekintetében! De beszélhetünk-e még akkor - legalábbis Bibó értelmében 14