Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Sándor Iván: Maszkok, szerepek - ifjúság

lenléte. Például: 1945-47 egyszerre jelentette a négyszáz éves rendies struktúra történeti távlatban rendkívül jótékony hatásokkal járó felbomlását, és ugyanakkor az új despotikus hatalmi rátelepedést. És - tettem hozzá, mint a kilencvenes évtized jelenségét - a változás és változatlanság továbbra sem zárja ki egymást. 1990 meghozta a rendszerváltással a kompország-voltunk, vagyis a nyugati és keleti elnyomó erők közötti évszázados ingajárat végét, ám ugyanakkor létrehozta az újabb hamis helyzeteket, amelyekben a parlamentarizmus körülményei között négyévenként revánsot vesz a választások mindenkori győztese a hatalmi rátelepedések új formái között az előző győztesen, a nemzet számára hasznos erők koncentrációja helyett.

A harmadik: Bibó egykori tanítványainak Bibó-tagadása különösen fájdalmas jelensége a kilencvenes évtized végének.

A program a gimnázium tágas aulájában volt. Szembenéztem az ünneplőbe öltözött diákokkal, fiatal tanáraikkal. Magam előtt láttam a tizenhárom év előtti hallgatóságot.

Itt most jobban éreztem magam. Őszintébbek voltak a tekintetek. Arra gondoltam, kik lesznek belőlük újabb tizenhárom - s mert fiatalabbak azoknál, mondjuk, húsz - év múlva. Megértést olvastam ki a tekintetekből, amikor az egykori Bibó-kollégisták Bibó-felejtéséről beszéltem.

A ma legnagyobb többlete az alternatívák nyitottsága. A fiatalok közötti agresszivitás növekszik. De növekszik az értelem, a figyelem, az igyekezet is. Befejezésül Bibót idéztem, magatartás-változatnak ajánlva: mindig egyetlen feladatot láttam magam előtt, teljes egységben látni a válság és kibontakozás összes aspektusait, ugyanis válságos helyzetben „nem a merő tudatosság, hanem a tudatosság, bátorság és készenlét mint erkölcsi kvalitások a döntők".

Szép délutánt töltöttünk el az előadás után a gimnáziumban. Göncz Árpád avatta fel Bibó emléktábláját. Utána körbeülte ötven-hatvan diák. Két órát beszélgettek. Bámulatos, hogy Árpád milyen magabiztosan őrizte meg tíz éven át emberi autonómiáját. Ő az egyetlen, aki a szellemi ember nyelvét és a politikus nyelvét - ezt a két, egymással összebékíthetetlen ellentétben lévő entitást - közös nyelvben tudja egyesíteni. Anélkül, hogy a gondolkodása, mentalitása elveszítené a „tudatosságot, bátorságot és készenlétet, mint erkölcsi kvalitást", anélkül, hogy politikai állásfoglalásaiban megkerülné a legégetőbb kérdéseket. És ezt megérezték rajta a fiatalok. Maszk nélkül beszélgettek vele. Őszintén és szeretettel provokálták. Meghitten és töprengve kérték a tanácsait. Árpádon sem volt rajta a politikusok szokásos maszkja. A hatalmas tapsnak tudott őszintén, jól láthatóan örülni. Mint aki megérezte a hiteles, szívből jövő taps morális - a „közéleti tapstól" különböző - értékét. „Ez jó siker" - mondtam. „Ez a legjobb..." - mondta.

Nem sokkal a kiskunhalasi Bibó-emléknap után megkaptam a diákok novellapályázatának angol-magyar nyelvű kiadványát. Ezek ez írások még nem olvashatók irodalmi próbálkozásokként. De hírt adnak egy kitűnő iskola legjobbjainak érdeklődési köréről, mentalitásáról. így olvastam a kötetet. Vajon milyen a korér6