Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Fried István: Vers-e (még, már), amit az ír úr ír? (Töprengések Sántha Attila Az ír úr című kötete ürügyén)
S bár eszerint a történet a végére ér, ez korántsem jelenti azt, hogy először ért a végére. Hiszen a befejező két sor már az Én mentő vagyok 7.-ben felbukkant. így nem a kronológia zárt rendje szerint mu- togattatnak a képek, jóllehet nem teljesen önkényesen, hanem eseményt és emlékezést váltogatva. Mint ahogy az egyes szám első személy kiléte sem minden esetben bizonyos, az elbeszélő nem feltétlenül egy és ugyanazon személy. Nem szól egyetlen elbeszélő (képmutogató) léte mellett, hogy az elbeszélés modalitásában nincsen változás; viszont olykor csak a „szado-mánia" trivialitása kap hangot, sem Kemál, sem Árnál nem jelenik meg a versben. A több ízben kimondott nem tudom mindenképpen „hiteles" kijelentés. Mint ahogy a vendégszövegek „travesztálva" hitelesítik a címet kibontó történetet, ezt látjuk például a Dunának, Oltiuik egy a vére című versben, vagy az Amál a siralomházban címűben, amelynek kezdetét érdemes idézni: „Oránból jöttél, nem virággal, / feleseltél a jóanyáddal..."; találunk olyan szöveget is, amely az új-populáris szövegnek megfelelő létmódot szövi a versbe, az operettsláger sorait csattanóvá alakítva, miközben megjelöli a vitapartnert - az akadémiai tudomány „nyelvműveléséiben. A tudományos szöveg travesztiája ugyan csak utalásszerűén jut helyhez, nem is a versben, hanem lábjegyzetben (tudományos apparátus!), mivel a „főszöveg"-ben nem férhet el az autotematizáció. A vers „nyelvújítása" a lábjegyzetben szereplő koholt analógiával „igazolódik", s így az autoriter tudományosság is bevonódik a travesztiába. A vers és a lábjegyzet együttese nem kevésbé utal a kortárs költészet némely darabjára, amelyben elidegenítő effektusként térít el a líraiság hangulatiságától. Itt erre nincsen szükség, hiszen - mint a ciklus más darabjában - a depoétizálás következtében az említettem új-popularitás kizárja a versből a hagyományos értelemben vett líraiságot. Az önnön szavait értelmező elbeszélő saját elbeszélését véli kétségek fölött állóvá tenni azáltal, hogy két ízben is kiszól a versből, „szakmai"-ként előadva naiv nyelvészkedését. Az akcibildes Kemál Kicsoda liát Kemál? Lelke mint a tűznek, ő az, kit az asszonyok kegyelnek meg űznek. Kemál néha sportol, de még nem bedibild, karján a tétova* legújabb akcibild. Kemál kemény legény: a ruhához neki Amál kell, ezt ő sosem felejti el, ** mert gyors az élet. * Az első lábjegyzet, „szerény javaslat a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvi szakosztálya, személyesen Kosáry Domokos úr részére: a nyelvi redundanciát kiiktatandó a „tetoválás" konkrét főnév a tétovával helyettesítődik, a ház-házal-liázalás példájára. Lásd: tetova-tctovál-tctoválás." ** A második lábjegyzet, „az akcibild kötelez". 93
