Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Cseke Péter: A sztánai tűzhely (Kós Károly otthonosságélménye)
„Jóleső érzéssel olvastam A sztánai tűzhely című riportját. Úgy veszem észre, hogy folytatása lesz. Mivel én 1926 és 1936 között a Sztánával szomszédos Zsobokon működtem, Kós Károly elég gyakran felkereste otthonomat... Égi/ eredeti levelét is őrzöm, amelyik más oldalról világítja meg e kiváló ember egyéniségét. Szívesen adok felvilágosítást, és a levelet bemutatom..." Gazdamérnökök állítottak meg több ízben is terepjárásaim során azzal, hogy a földet szelídítő és a földművelőket pallérozó Kós Károly után a mezőgazdasági építészet professzoráról se feledkezzem meg. Rengeteg olyasmit tanultak tőle, aminek nagy hasznát vették a termelőszövetkezeti mozgalom kezdetén. Rendhagyó vizsgáztatási módszere pedig különösképpen emlékezetes maradt számukra: csak a jelentkezőket faggatta, ám azokat hosszasan; senkit meg nem buktatott ugyan, de nála jelest csak azok kaphattak, akik eredeti gondolkodásmódjukkal számára is élményt nyújtottak. Ami a szóban forgó levelet illeti, az valóban várt rám; Kovács Lajos nyugalmazott tanítót viszont már nem találtam az élők sorában, amikor az ígért felvilágosítások ügyében a megadott címen kerestem. Nos, ebből a levélből szereztem először tudomást a bábonyi mező- gazdasági szakiskoláról, és arról, ami 1936 tavaszán mindennél jobban foglalkoztatta Kost: a tangazdaságba felvett tanulók ellátásának, ruházatának és iskolai költségeinek vállára nehezedő gondja. Kós Károly Stana gara Jud. Cluj Kedves jó Igazgató Uram! Egy kérésem volna, ezért engedje meg, hogy az előzményeket is vázoljam egészen röviden. Mint tudja, Bábonyban muszáj volt az eredetileg 13 tanulót 21-re szaporítani, hogy a létszám elegendő legyen. Ez sikerült sokféle módon, és úgy, hogy a végén Kolozsvárról két árva fiúcskát vettünk gondozásba a leendő gazdasági iskola gazdaságába. Ezeknek kosztjáról, ellátásáról, iskolai terhciröl én gondoskodtam és cipőjükről is. Sőt, télire valamennyi ruhát és fehérneműt is szereztem nekik. De most újra le vannak rongyosodva, úgy, hogi/ húsvétra nem lesz fehérneműjük sem. Magam, sajnos, kissé kimerültem anyagilag, itthonról már minden ócskaságot odaadtam nekik és más szegélyeknek. Kérésem tehát az volna, hogy a zsoboki iskolás gyerekek, akiknek szüleik vannak és otthonuk, emlékezzenek meg az ö árva magyar református testvérükről, és adjanak össze 2-2 gatyát, inget, valamint vászonnadrágokat és bujkafélét is, s talán ócska kalapot is kettőt. Cipőjük van. Az egyik fiúcska 9-10, a másik 12 éves forma. Azt hiszem, ha Igazgató Uram néhány szóval beszél a gyerekeknek ezekről az árvákról, a gyerekek ezt összehozzák szegény és árva társuknak. Nem akarok nőegylethez vagy máshoz fordulni: a gyermekekhez fordulok, és hiszem, hogy meglesz árváimnak a húsvéti örömük. Tehát kérem, próbálja meg ezt, és vagy magam, vagy valamelyik fiam érte megy a ruháknak a hét végén, és kiviszi nekik. Előre hálásan köszönöm szíves jóságát és vagyok őszinte s szíves üdvözlettel: Sztána, 1936. IV. 7. Kós Károly Kovács Lajosné szerint a zsobokiak a kérésnek haladéktalanul eleget is tettek. Ezek után már ugyancsak érdekelt, hogy minél többet megtudjak Kós Károlyról, az iskolaalapítóról. Szerencsére Benkő Samu figyelmét - akinek Kós Károllyal folytatott beszélgetéseit (A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni) Kós születésének 95. évfordulóján adta kezünkbe a Kriterion Könyvkiadó - nem kerülte el a bábonyi iskolaalapítási kísérlet sem. „Mondottam - rögzítette volt Kós válaszát Benkő Samu 1973 nyárutóján -, »minigazdálkodásommal« azt a célt is magam elé tűztem, hogy lendítsek valamit a vidéken: Kalotaszegen. Ezt a 66
