Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Cseke Péter: A sztánai tűzhely (Kós Károly otthonosságélménye)
A későbbi években még néhány holdnyi földet szereztem a gyümölcsösön alul és felül, ahová gabonát vethessek: kenyérnek valót magunknak, és abraknak valót az állataimnak. Az elhanyagolt, sovány, köves földeket sorban megtakarítottam, feltörtem, szelídítettem és trág\/áztam, a követ eltakarítottam és a tövisét kivágtam, a gyökereket kiástam és elégettem. A meredek oldalakon a vad gyepet szelídítettem és a vadvizes, forrásos lankákat és laposokat árkoltam. S évek hosszú sora óta a vad földek immár megszelídültek, az oldalak sovány füvébe baltacím költözött meg szarvaskerep és fehérhere, meg nemes perjék és a gyümölcsfák is megnőttek és megterebélyesedtek. Most három esztendeje ide menekültem, s fenn a Dimbu Crucii kopasz feje alatt, a gi/ümölcsös északról védett teraszának déli peremén megépítem új tanyámat. [...] S azóta megint az enyém osztatlanul a hegyek csendessége és méltóságos nyugodalma, a madarak finom szava, a szél zúgása és a fák és mezők virágának az illata. Egyedül az enyém itt a harmatos reggelek csillogása, a nap minden ragyogó melege és a nyári éjszakák szikrázó csillagai. Minden, de minden az enyém itt, ami szépség és jóság, áldás és békesség, termő és teremtő élet és a lélek nyugodalma. " (Tanya a hegyen) Sokat gondolkoztam azon, vajon mi lehet az oka annak, hogy a sztánaiak alig-alig ismerik azt a másik várat, amelyet Kós Károly - Kányádi szavaival - a léleknek rakott. Nem érdekelte volna őket, hogy mit írt? Vagy nem jutottak hozzá? Vagy pedig cselekvő jelenléte nem is tette szükségessé, hogy írott szavaival ismerkedjenek? De hiszen - különösen a Kiáltó szó óta - tettnek számít az is, amit írt. Művészi hitvallása szerint ugyanis csak akkor fogott tollat, amikor úgy érezte, hogy az adott körülmények között mást nem tehet. Éppen ideje, hogy a sztánaiak is megismerkedjenek mindazzal, amit Kós Károly értük is írt. Hogy lássák az éjszakai töprengések, virrasztások értelmét, és a magukénak vallhassák az egész Kós Károlyt, miként ő is magáénak vallotta az egész Kalotaszeget. A sztánai tűzhely elég magasan van ahhoz, hogy messzire világíthasson. És nemcsak a tájban, a térben: az időben is. Tőlünk függ, hogy melegét érezük-e vagy sem. Szerencsére már az idegeinkben hordozzuk: ennek a tűznek nem szabad kialudnia. 1973. december Utóirat Kós Károlyról, erről a mi huszadik századi reneszánsz emberünkről, a közös történelmi múltba gyökerező erdélyi szellem exponenséről szerencsére még életében rengeteget írtak; és szinte alig van életének, munkásságának olyan mozzanata, ami említés nélkül maradt volna a halála után megjelent méltatásokban. Ha viszont a teljességre törekvő összkép kialakításának igényével közelítjük meg a lezárult életművet, ldderül: akad még törleszteni valónk bőven. Talán több, mint gondolnánk. Kevesen tudják például azt, hogy Kós Károly - aki Erdély-szerte számtalan hajlékot épített a léleknek, a szellemnek - nemcsak falakat emelt: iskolaalapító volt maga is. Mégpedig egy gazdasági szakiskoláé, amelyik korszerű gazdálkodásra tanította volna meg jobb élet- feltételek megteremtéséért küzdő kalotaszegi népét. 1973 decemberében - körüljárván a sztánai tűzhelyet - megpróbáltam felvillantani a „földet szelídítő" Kós Károly alakját, azét, aki sokat adott arra, hogy jó gazdának tartsák, mert be akarta bizonyítani népének: meg lehet kapaszkodni még a sziklákon is. Talán nem szorul magyarázatra: nem a jelkép kedvéért kerültek be előbbi mondatomba a sziklák: nagyon is valóságosak voltak. A sztánai tűzhely megjelenése után egyszerre több felől kaptam biztatást: folytassam a Kós Károly-i életmű és a mai Kalotaszeg szembesítését, izgalmas könyv kerekedhetne ki belőle. Ebben nem is kételkedtem, csak hát épp erre jutott a legkevesebb időm akkoriban. Pedig a biztatásokkal egy időben a segítő szándékot is tapasztalhattam. Kovács Lajos nyugalmazott tanító például a következő sorokkal keresett fel 1976. január 11-én: 65
