Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Beke György: Citromfák Köröstárkányban
senki, de ha negyvenen túl nincs feketében, akkor megszólják érte. Gyászban fiatalabb korúak is felveszik a feketét, hat hétig, fél évig, egy esztendeig hordják, attól függ, hogy milyen közeli rokon volt a halott. Idősebb férfi nem veszi fel a népi ruházatot, csak a koporsóban adják rá. Antal Péterné Halász Erzsébet mondja, hogy az ő ura megőrizte a vőlegényi viseletét, bő vászongatyát és hosszú inget, s kérte, hogy abban temessék el. Szatmári Pétert is népviseletben tették sírba, így lassan végképp eltemetik a népviseletet, a fiatalok már nem varratnak maguknak.- Itt Bartók is járt, a tárkányi parókián.- Hogyne járt volna, tanító úr. Tudja ezt mindenki. Bunta Ferenc énekelt neki, akinek Barka volt a csúfneve. Mert mindenkinek van csúfneve, emlékezhetik. „Jött egy hangász, mesélte Bunta Ferenc, a kocsmában énekelnem kellett neki. Siratóéneket akart hallani. Nehezen ment, nem volt hozzá hangulatom. Miért sírjak, ha nincs most bánatom, kérdeztem. Volt elég siratnivaló Tárkányban, olyankor kellett volna idejöjjön a hangász úrnak." (Györffy István már 1912-ben felhívta a figyelmet: „Van Bihar vármegyének egyik félreeső zugában, Belényestől nyugatra... egy érdekes magyarlakta vidék, mely úgy nyelvben, mint néprajzi sajátosságokban nagyon sok ősi elemet őriz, éppen ezen elzártsága miatt." Ennek ellenére, fűzte hozzá ehhez Almási István 1970-ben közölt írásában, egyelőre mindössze három faluból alig 80 dallam került felszínre. 1911-12-ben Bartók Béla Gyantán és Köröstárkányban, 1950-ben Jagamas János Várasfenesen és szintén Köröstárkányban végzett rövid ideig tartó gyűjtést.) Cseterki igazgató megjegyzi, hogy a tárkányi népszokások, néphagyományok emlékeinek tanulmányozása a magyar-román kölcsönhatásokat is felderítené. O nem szakember, de valamit megfigyelt: a lakodalmi tésztát - kokát - az úgynevezett menyasszonyi ládában vitték Tárkányban, ezt a ládát pedig egy román faluban, Bondoraszón készítették. Fénykép a parókián: Szatmári Elemér tiszteletes úr a konfirmandus lányokkal. A tárkányi lányok valamennyien népviseletben. Fehér, fodros szoknya, rövid, testhez álló mellényféle, amely a nyaknál erősen kivágott, hogy az ing fodra kilátszódjék. Piros, kék, fekete színű, az elején keskeny bársonypánt díszíti... Két évtizede is megvan, talán több, hogy a református lelkész megköveteli a konfirmandus lányoktól, varrjanak népviseletet maguknak. Ez még ünnepélyesebbé teszi az ünnepet. Ugyanígy szoktatta vissza a Székelyföld római katolikus vidékein Márton Áron püspök a székely népviseletet.- Hát ugróst járnak-e még? - érdeklődik Endre barátom.- Helybeli néptánc? Nem volt itt soha - feleli Cseterki Csaba. Túl gyorsan feleli. Bartók Béla 1912-ben jegyezte le Tárkányban a sajátos helyi tánchoz, az „ugráshoz" alkalmazható dallamokat. Másutt nem ismert, különleges tánc az „ugrás", mérsékelt tempójú páros, illetve körtánc, régiesebbnek tetszik a csárdásnál. Párosával szemben, kétkéz-fogással vagy pedig négyes vegyes kis körökben járják - szintén kézfogással.- A házakat, látom, nem festik már kékre... Szatmári Elemérné:- Úgy mondják az öregasszonyok, azért festették volt kékre, hogy a boszorkány ne vegye észre a házukat, ha átrepül a falu fölött. Nemcsak magas kapuk mögé bújtak egyénileg, családostul, de legszívesebben az egész falut elrejtették volna. Tudták, miért rejtekeztek örökké... Ha már fiatalokról, táncról esett szó, a házasságra fordul a beszélgetés.- Megtört a régi szokás, tanító úr, hogy tárkányi leány csak tárkányi legényhez ment férjhez. Ha jól emlékszem, Szatmári Eszter volt az első, aki Bozóki Lászlóhoz ment. Aztán vittek innen lányt Nyégerfalvára, az közel van nagyon, de eljöttek ide leánykérőbe reme58
