Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Beke György: Citromfák Köröstárkányban
nem sokáig viselte a nyégerfalvi hajszát - ahogy mondják: asszonyparancsot, szárazkoszton háromszor is otthagyta a feleségét, mindig visszatért, de a végén, nagy elkeseredésében, erdész apja puskájával hasba lőtte magát... Nem is titkolják a tárkányi asszonyok, hogy ők hordják a kalapot. A bukaresti televízió magyar műsorában riportot közvetítettek a faluról. Az egyik asszonyt megkérdezték, mi igaz a híres asszonyuralomból. A megkérdezett, Benedek Istvánná Rózsa néni ravaszul mosolygott:- Nincs itt semmiféle asszonyuralom. Csak éppen mi vagyunk a nyak, a férfi a fej. Merre fordul a fej? Amerre a nyak engedi. Az adás után Benedek István sokáig nem mert a férfitársak szeme elé kerülni. Bosszantották, hogy ország-világ előtt jól kifigurázta őt a tulajdon felesége. Azok csúfolodtak vele legjobban, akik otthon a legnagyobb papucshősök. Talán éppen ezért? * „A Körös egy irányban folyik mindig. Az élet nem folyóvíz." Tárkányi mondás. Elcsaltam magammal a hajdani igazgató-tanítót, a mostani szalontai tanárt, legjobban ő érzékelheti, merre is vitt az élet sodra Tárkányban az utóbbi négy évtizedben. Akkor menjünk fel a temetődombra, ajánlja, onnan távlatban láthatjuk a falut, idő és tér nagyobb összefüggéseiben. Míg a füves domboldalakon kapaszkodunk felfelé és mind jobban kiemelkedünk a házak közül, Dánielisz hozzáteszi:- Majd elmegyünk egy-két házba. Vajon nem csal-e az emlékezetem?- És azt is szeretnéd tudni, rád miként emlékeznek?- Ki ne lenne kíváncsi erre, ha élete egy darabkáját itt hagyta a tárkányi emberek között? Erre egy másik sors idéződik elém, az is vagy tíz esztendőre - több időre is? - ide kötődött Tárkányhoz. A hatvanas évek elején, mikor megismertem, Bozóki László volt a községi tanács elnöke. Erélyes és odaadó embernek találtam, akit tiszteltek a faluban. Vagy féltek tőle? Meghonosodását mesélte el, nagy élmény ez mindenkinek, aki másunnan jőve próbál megkapaszkodni a tárkányi életben, beférkőzni az emberek bizalmába, vagy legalább bejutni a jól záródó, pléhborítású, magas kapuk mögé. Nagyváradi munkásifjú, apja vasesztergályos volt. Ő az asztalosmesterséget tanulta ki, a villamosműveknél dolgozott. A Dánielisz Endre nemzedékéhez tartozik: 1944 után esz- mélkedett a világra és saját helyére a világban. A munkásifjú a falvakat járta, szerszámot javított Borson, Szentjánoson, Őssiben, az 1947-es első pénzreform idején a beváltást vigyázta, az ipari üzemek államosításakor az egyik gyárnál állt őrséget, mint a társadalom sorkatonája. Volt aztán cséplési ellenőr a szilágysági Perecsenyben, tanácsi ember Belényes körzetben. Az ötvenes évek derekán választották meg tárkányi elnöknek. Első benyomása az idegenség volt. A magas kapuk, az utcai ablakokon a függönyök, amelyeket nem húznak el soha. A tanácsházán az ablakokon újságpapír. Odament és indulatosan letépte. Soha nem szerette az árnyékos helyeket. Bunta Ferenc, egy kőművesember hívta magához első este, meleg vacsorára. A rideg vendégszobában feküdt le. Bozóki arra gondolt, hogy Váradon kényelmes lakásában aludhatnék, s másnap itt akarta hagyni Tárkányt. De kötötte a fegyelem, a munka. Az emberek kedvesek voltak hozzá, csak a szívük nem nyílott meg. Elment a házakhoz, leültették, néha meg is kínálták. Eljárt a bálokba, alig lehetett megkülönböztetni a falusi legényektől. A fal mégsem omlott le körülötte. Egy nap híre ment a faluban: az elnök házasodik. Méghozzá innen, Tárkányból. Az óvónőt veszi el, Szatmári Esztert. 51
