Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (II. rész - Fordította: Szenyán Erszébet)
Minél távolabb jutunk a tengertől, annál nagyobb a hőség, a szárazság, a por. Ott, a homokon, a meddő, puszta földön sorakoznak az afrikai negyed sárkunyhói. Egyes részei a Zanzibár szultánjának rabszolgái által lakott falvak nevét viselik - Kariakoo, Hala, Magomeni, Kinondoni. Az elnevezések különbözőek, de az életszínvonal a sárkunyhókban egyformán nyomorúságos, lakóiknak élete hitvány, kilátástalan. Az itt lakók szabadsága abban áll, hogy most szabadon járkálhatnak a százezeres város főutcáin, sőt, a fehérek negyedébe is bemerészkedhetnek. Formálisan sosem tiltották az afrikaiaknak, hogy bemenjenek oda, de ezt csak világos, konkrét céllal tehették: vagy munkába mentek, vagy munkából jöttek. A rendőr szeme könnyedén megkülönböztette annak a járását, aki valahova sietett, és azét, aki csak úgy, céltalanul, gyanúsan ődöngött. Bőrszínétől függően, mindenkinek megvolt itt a szerepe és a kijelölt helye. Azok, akik az apartheidről írtak, azt hangsúlyozták, hogy ezt a rendszert a fehér fajvédők által irányított Dél-Afrikában találták ki, ott alkalmazták. Most azonban meggyőződtem arról, hogy az apartheid sokkal univerzálisabb, általánosabb jelenség. Bírálói szerint a sötét búrok vezették be azért, hogy osztatlanul uralkodhassanak a feketéken, hogy a bantustánoknak nevezett gettókban tarthassák őket. Az apartheid ideológusai védekeztek: mi azt akarjuk - hangoztatták-, hogy minden embernek egyre jobb legyen, hogy mindenki fejlődhessen, de bőrszínétől és etnikai hovatartozásától függően külön-külön. Megtévesztő gondolkodás volt ez, aki ugyanis ismerte a valóságot, tudta, hogy az egyenlő fejlődés lehetőségének szólama mögött mélyen igazságtalan állapotok rejtőztek: az egyik oldalon ott voltak a fehérek kezében a legjobb földek, az ipar és a gazdag városnegyedek, a másik oldalon pedig a feketék vegetáltak vacak, félsivatagi földdarabkákon szorongva. Az apartheid elmélet oly mértékig volt kétarcú, hogy idővel legnagyobb áldozatai is bizonyos előnyöket, a függetlenség egyfajta lehetőségét, az otthonosság kényelmét kezdték benne felfedezni. Az afrikai ugyanis ezt mondhatta: - Nemcsak én, a fekete nem mehetek be hozzád, de neked, a fehérnek is azt tanácsolom, ha egészben akarsz maradni, ha nem akarsz szorongani, hogy kerüld el az én negyedemet! Ilyen városba érkeztem néhány évre a Lengyel Hírügynökség, a PAP tudósítójaként. Az utcákat járva, hamarosan rájöttem, hogy az apartheid hálójában vagyok. Mindenek előtt újra feléledt bennem a bőrszín problémája. Én fehér vagyok. Lengyelországban, Európában ezen sosem morfondíroztam, eszembe se jutott. Itt, Afrikában ez lett a legfontosabb, az egyszerű emberek szemében pedig az egyetlen jellemzőm. Fehér ember. Vagyis gyarmatosító, rabló, megszálló. Le- igáztam Afrikát, leigáztam Tanganyikát, kiirtottam annak a törzsét, aki épp előttem áll, minden ősét kiirtottam. Árvát csináltam belőle. Méghozzá megalázott, erőtlen árvát. Aki örökösen éhes és beteg. Igen, amikor most rámnéz, muszáj arra gondolnia: itt ez a fehér, aki mindenemet elvette, aki nagyapámat bottal ütlegelte, aki megerőszakolta anyámat. Itt áll most előttem, jól megnézem őt magamnak! 42
