Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (II. rész - Fordította: Szenyán Erszébet)
Amikor Kwesivel befejeztük az egész hangos és vidám köszöntési rituálét, az Ashanti királyságról kezdtünk beszélgetni. Az ashantik a XIX. század végéig ellenálltak az angoloknak, és igazából sosem adták meg magukat végérvényesen. De még most, a függetlenség kivívása után is távolságtartóan viselkednek Nkrumahhal és az őt támogató partmenti emberekkel szemben, akiknek kultúráját nem tartják túl nagyra. Nagyon erősen kötődnek saját hallatlanul gazdag történelmükhöz, hagyományaikhoz, hiedelmeikhez és törvényeikhez. Afrikában minden nagyobb közösségnek saját, különálló kultúrája, eredeti hiedelem- és szokásrendszere, saját nyelve és saját tabui vannak, s ez az egész hihetetlenül komplikált, bonyolult és titokzatos. Ezért a nagy archeológusok sosem használták az „afrikai kultúra" vagy „afrikai vallás" fogalmakat, mert jól tudták, hogy ilyesmi nem létezik, hogy Afrika lényege éppen a végtelen sokszínűség. Minden közösség kultúrájára úgy tekintettek, mint különálló, egyedi, megismételhetetlen világra. S írásaikban is ehhez tartották magukat: E.E. Evans-Pritchard monográfiát írt a nuerekről, M. Gluckman a zulukról, G.T. Basden az ibókról stb. Ezzel szemben az ésszerű redukálásra, beskatulyázásra és egyszerűsítésre hajlamos európai gondolkodás szívesen dobál egy zsákba mindent, ami afrikai, s megelégszik a könnyű sztereotípiákkal.- Mi úgy hisszük - mondta Kwesi -, hogy az ember két elemből tevődik össze. A vérből, amelyet anyjától örököl és a szellemből, amely apjától származik. A két elem közül a vér a fontosabb, ezért a gyermek az anyjához és annak klánjához tartozik, nem pedig az apjához. Ha a feleségnek azt parancsolja a klánja, hogy hagyja ott a férjét, és térjen vissza szülőfalujába, akkor az asszony magával viszi az összes gyerekét (mert az asszony ugyan a férje falujában és házában lakik, de mintegy csak vendégségben van ott). így aztán ha a feleséget a férje elhagyja, az asszonynak van hova lennie. A feleség maga is elköltözhet, ha a férje despota- ként viselkedik vele. Ezek azonban szélsőséges esetek, mert a család általában erős és életképes sejt, amelyben mindenkinek szokásjog alapján kijelölt szerepe van, s kötelességeit mindenki ismeri. A család mindig népes - tízegynéhány ember alkotja. Férj, feleség (feleségek), gyerekek, unokatestvérek. Ha mód van rá, a család gyakran tölti együtt az időt. Az együttlét az egyik legnagyobb érték, amelyet mindenki igyekszik tiszteletben tartani. Fontos, hogy együtt vagy egymáshoz közel lakjanak: sok olyan munka van, amelyet csak közösen lehet elvégezni - másként nincs esélyük a túlélésre. A gyermek családban nevelkedik, ám ahogy növekszik, látja, hogy közösségi életének határai tágulnak, hogy körülöttük más családok is laknak, és több ilyen családból lesz a klán. A klánt mindazok alkotják, akik hisznek abban, hogy közös ősük volt. Ha hiszek abban, hogy valamikor neked és nekem ugyanaz volt az ősünk, akkor egy klánhoz tartozunk. Ennek a meggyőződésnek hallatlanul fontos következményei vannak. Ugyanahhoz a klánhoz tartozó férfi és nő között például nem lehet szexuális kapcsolat.Es ezt az egyik legszigorúbb tabuként kezelik. A múltban e tilalom megszegéséért mindkét félnek halálbüntetés járt, de még ma is súlyos vétségnek számít, mert haragra gerjesztheti az ősök szellemeit, és rengeteg bajt hozhat a klánra. 37
