Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kertész Ákos: Az örökség (Történelmi regény. Vázlat)
Na ez az, látod? Zsidó. Katolikus vallású zsidó. Te is tudod. A zsidó nemcsak egy vallás. Hát mi, faj? Te is egyetértesz a náci faj elmélettel?! Nem, Ferikém. Egy faj van, a homo sapiens, de sok nép van. A zsidó egy nép, amelyik a kétezer éves szétszóródás ellenére sem bírt sehol beolvadni. Mert nem is akart! Nem hát. Mert a vallása megőrizte a népi öntudatát. És mi, keresztény zsidók? Nekünk pechünk van. Mi beolvadnánk, de minket nem hagynak. Ez van. És Nándi bácsi ezután fölajánlotta, hogy segít megszerezni Gézának a Horthy féle tanúsítványt, hogy legalább Gézának legyen könnyebb az élete. Ugyanis a zsidó törvények idején a Kormányzó, aki azért nem bízott száz százalékig a német győzelemben, és egy kicsit az angolok felé is sandított, a zsidó törvények szigorát mérsékelendő, kitalálta, hogy annak a zsidó fajú egyénnek, akinek ősei már a tizenkilencedik század elején Magyarországon éltek, és őseik közül valaki a Hazának nagyobb szolgálatot tett, ő maga, a Kormányzó, személyesen tanúsítja, hogy mentesülhet a zsidótörvények nagy részének hatálya alól. (Katonatiszt és földbirtokos, például, nem lehetett, rangot - báróságot - nem vásárolhatott. Na und! - kommentálta a megszorítást Nándi bácsi.) És Ferenccel nekiláttak bújni az anyakönyvi hivatalokat és a levéltárakat. Tavaszra kiderítették, hogy Géza minden őse Magyarországon élt már a múlt század elején, és közülük az egyik ükapja, a föntebb már említett Klein József (egyes iratok szerint Jakab), nagy szolgálatot tett a Magyar Hazának, mivel honvéd volt a szabadságharc idején. Amikor Géza megtudta, hogy jövőre már a keresztény osztályba járhat, vagyis együtt járhat Kovacsics Jóskával, indiántáncot járt örömében, és attól, hogy az üknagypapája negyvennyolcas honvéd volt, meg egyenesen a mennyországban érezte magát. Kidüllesztett mellel járt, mint egy valaki. Mint egy gróf. Az ő nemesi címerén az volt látható, hogy az ükapja negyvennyolcas honvéd volt. Na, ez volt az a körülmény, amire Klein József (Jakab) írem gondolt, mert nem is gondolhatott, amikor negyvennyolcban honvédnak állt. Az 1943-44-es tanév jól indult, Kálmán Géza ugyan tudta, hogy a második a- osztályban (a keresztény osztályban) Kovacsics Jóska védelme alatt áll, de balhéra nem is került sor, befogadta őt a keresztény fiúk közössége, tudták, hogy valamiképp hivatalosan „nem számít zsidónak" és a hivatalos döntést mindenki tudomásul vette. Történetünk szempontjából eseménytelen hónapok következtek egészen 1944. március 19-ig. Aznap szállták meg az országot a németek. Vasárnap volt, ebédeltek, vagy az ebédhez készülődtek, amikor megszólalt a telefon, Géza nem tudta ki telefonál, de Apu (Ferenc) barátja volt, vagy Ihász Vili bácsi, vagy Rockensteint Nándi bácsi; Ferenc elsápadt és visszafordult az ebédlőasztalnál ülők felé (vendégek is voltak), és azt mondta: bejöttek a németek. Géza akkor még nem is értette pontosan, mit jelent az, hogy bejöttek. Honnan jöttek be és hová? Apja a rádióhoz szaladt, bekapcsolta, éppen a Művészlemezek című vasárnapi műsor ment, mindenki szorongva várta a zene végét, a híreket, és akkor végre bemondtak valami olyasul
