Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kertész Ákos: Az örökség (Történelmi regény. Vázlat)
mit, hogy a szövetséges német csapatok bevonultak az országba, hogy segítsenek a magyar hadseregnek a közeledő szovjet csapatok elleni védekezésben, mindenesetre kiderült, hogy reggel lépték át a határt, incidens nem volt, a határőrség nem tanúsított ellenállást. Elesett az ország, kiáltott föl Ferenc tragikusan, egyetlen puskalövés nélkül elesett! De Géza nagybátyja, János bácsi, aki családostul szintén ott volt ebéden, azt mondta, hogy hála istennek, a védekezésnek semmi értelme, a német hadsereg még így is (vagyis a háború vége felé, sok-sok veszteség után) van olyan erős, hogy napok alatt fölmorzsolna minden ellenállást. Csak fölöslegesen folyna a vér. Majd meglátod, mondta Ferenc vészjóslóan, milyen morális hendikeppel indulunk majd a háború után, amiért minden ellenállás nélkül lefeküdtünk a németeknek. De legalább nem éljenzünk tömegesen az utcán, mint az osztrákok, mondta erre János bácsi, aki Anyu, Villányi Lili bátyja volt. Géza nem tudta, mi az a „hendikep", és amilyen gyorsan csak lehetett, rohant ebéd után Kovacsicsékhoz, és ott megtudta, hogy az országot megszállták a németek. Érdekes, ezt rögtön értette; azt, hogy „bevonultak", hogy „segítenek a védekezésben", hogy „elesett az ország", azt nem értette pontosan; valahogy Kovacsicséknál még a hangsúlyok is mások voltak, mint otthon, az ő nyelvüket jobban értette Géza, mint a saját szüleiét. És attól a naptól kezdve megszűnt a gondtalan élet, egyszerre elszálltak a gyerekévek, és Kálmán Géza átmenet nélkül fölnőtt lett. Tizenkét éves, koravén fölnőtt. És Kovacsics Jóska is, mert ő is érintve volt. Attól a naptól kezdve megszűnt az önámítás, Géza tudomásul vette, hogy zsidó (de nem akármilyen zsidó, olyan, akinek az ükapja negyvennyolcas honvéd volt), és Jóska is tudta, hogy ők meg szocialisták, és a papája az illegális kommunista párt tagja, és őket is ugyanúgy halálra ítélték a németek és a magyar fasiszta szövetségeseik, mint Kálmánékat, akik nem politizálnak, csak zsidók. A gimnazisták március tizenötödikére kokárda helyett nemzetiszínű szalagot varrtak ferdén a diáksapkájukra; aki még nem fejtette le, az fönnhagyta, aki már leszedte, visszavarratta újra: hadd lássák a németek, hogy ez itt magyar föld, hiába vonultak be. De csak a keresztény osztályba járók: a zsidók féltek. Géza és Jóska még nyitott bicskát is hordtak a zsebükben, cserkészbicskát, aminek a Morzeábécé volt a markolatán, Friedländer Jenő szerzett négy öntöttvas bokszért, egyet magának, egyet-egyet a gyerekeknek, Jóskának és Gézának, egyet az apósának, de az rajta maradt, mert az öreg Kovacsics egész vasárnap azon gondolkodott, hogy illegalitásba kéne vonulnia (de hová, kihez? - sajnos, ez nem volt megszervezve), míg másnap hajnalban be nem csöngetett érte két civil ruhás magyar detektív és egy egyenruhás SS tiszt, és el nem vitték, így az öreg Kovacsics bokszerét Jóska nővére, Panni hordta a ridiküljében. Géza és Jóska lélekben föl voltak készülve az ellenállásra, és bármilyen föladatot végrehajtottak volna, de nem találtak az ellenállókkal kapcsolatot. A diákok körében is dúlt a kuruc szellem, valamiféle németellenes hazafiság, annyira, hogy pár hét múlva igazgatói körlevélben kellett fölszólítani a gimnázium tanulóit, hogy március tizenötödike régen elmúlt, indokolatlan, hogy a nemzetiszínű szalagot tovább viseljék a sapkájukon („nem csinálunk játékszert szent nemzeti 12
