Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Lovász Andrea: Gyermek – irodalom (diskurzusváltozatok)
guknak kell rátalálni egy-egy könyvre. Ami átadható, az megint csak az a légkör, az a kiváncsi érdeklődő magatartás, az a nyitottság, amely egyébként feltételezi is az önállóságot."22 Mivel a gyerekek felnőtté válásának (ez nem jelenti a gyermekkor autonómiájának negációját!) folyamata nagyrészt intézményes keretek között zajlik, az iskolarendszer átvállalta magára a nevelés tetemes hányadát, így az irodalom értelemszerűen iskolai tantárgy is lett. De az irodalom művészet - s mint ilyen, nem csupán a világ megismerésének egyik praktikus eszköze, hanem egy más, sajátos megismerés tehát az iskolában is ennek megfelelően kellene tárgyalni róla. Az iskola irodalomközvetítése köztudomásúan hiányos: megkérdőjelezhető az oktatási rendszer korosztályos besorolása, az „ajánlott" vagy éppen íratlanul is „kötelezően" feldolgozandó művek'listája'. A pedagógusok egyéni felelőssége sem elhanyagolható. Elvi szempontú fenntartásokat lehet megfogalmazni a gyermekirodalom és az iskola szoros összefonódásával kapcsolatban. Ugyanis ha a gyermekirodalom gyerekek által olvasott irodalom, akkor a gyermekirodalom a gyerekek szabad olvasmánya kell hogy legyen.25 Mihelyt iskolai feladatként kerül a gyerek kezébe, máris más megítélés alá esik - nemcsak a szülők és a pedagógusok, hanem az 'olvasó' gyerek részéről is. S legyen bár a legideálisabb a mű közös olvasása, megbeszélése, feldolgozása, s legyen mentes mindennemű didaxistól, mégsem ignorálható, hogy a folyamat elsősorban az adott iskola és pedagógus értékrendjét képviseli. (Nemcsak ellenérvek léteznek az iskolai kalandregény- és ponyvaolvasást illetően).24 Az iskola továbbá többnyire figyelmen kívül hagyja, azaz csak úgy tesz, mintha figyelmen kívül hagyná, a gyermekek tényleges igényeit. (A gyermekirodalom konzervativizmusáról még szó lesz a továbbiakban.) Egy másik felmerülő probléma, hogy ha az iskola deklarált célja a szabad véleményalkotásra, választásra képes gyerekek, kamaszok, felnőttek „nevelése", akkor a gyermek- és ifjúsági irodalomból (a gyermekek számára szánt irodalom értelmében) teljes joggal elhagyható az ifjúsági jelző, hiszen egy kamasz mindenképpen képes önállóan választani olvasnivalót magának. (Vagy egyáltalán nem választ - de ez már olvasásszociológiai kérdés.) Az iskolai gyakorlatban gyermekirodalom és „olvasóvá nevelés" területe egymást fedi: a gyermekirodalmi munkák bevallottan a gyerek olvasóvá nevelésének eszközei. A gyermekirodalom és olvasóvá nevelés összefonódását illetően, az eszköz és a cél ismeretelméleti státuszának különbözőségéből adódó értékelméleti szempontú hangsúlyeltolódás mellett amiatt is elfogadhatatlan az „olvasóvá nevelés" elmélete (és gyakorlata), mert teleológiája önmaga megszüntetésére irányul, s mint ilyen, paradox helyzetet teremt. Az olvasóvá nevelés célja ugyanis éppen a fentebb említett önállóan dönteni tudó, bátran véleményt nyilvánító gyerek/felnőtt olvasó „kinevelése", emellett azonban semmilyen szabadságot nem biztosít a nevelendők számára, hiszen az önálló (olvasmány)választást nem engedi meg, egészen az érettségiig az iskola „ajánl" olvasnivalót. így módosul a gyermekirodalom gyakorlati szempontú meghatározása: a fogalom két irányból lenne meghatározható: egyrészt jelenti azon művek összességét, melyet a gyerekek az iskola „ajánlására" olvasnak, másrészt ezzel párhuzamosan létezik az irodalmi műveknek egy olyan csoportja, amelyet a gyerekek „a pad alatt" olvasnak. Az esztétikai érték felőli elhatárolás nem szünteti meg e kettősséget, ugyanis a „pad alatti" olvasmány is irodalom - bár más fajta, és az iskola által közvetített értékrendszer sem egyezik minden esetben az éppen aktuális irodalomelméleti, kritikai, irodalom- tudományi kánonokkal. A szakirodalomban találunk példát a gyermekirodalom normatív szempontú értelmezésének igényére is, mely szerint „tapasztalati alapon nem lehet definiálni a gyermekirodaimat [...] az iskola, a könyvkiadás, a szülői közvélemény egyaránt azt kívánja, hogy a gyermekirodalom normatív fogalom legyen."25 („Gyermekirodalom az a fajta irodalom, amit a gyerekeknek olvasniuk kell/lehet/szükséges.") Mint érzékelhető, a gyerekek olvasási preferenciáinak változása következtében tapasztalati alapon valóban befoghatatlan a gyermekirodalom fogalma - azaz csak alakulásának folyamatában lehetne meghatározható (és ekkor ignorálnunk kellene a szabad, illetve az iskola által ajánlott olvasmányok közti különbséget). Normatív szempontból elvileg befoghatatlan az olvasni már tudó gyermektársadalomra vonatkozó gyermekirodalom fogalma, hiszen az irodalmi ízlés, az értékpreferenciák alakíthatók ugyan, de nem abszolutizálhatok.25 A normatív szempontú fogalomértelmezésnél éppen a gyermek előtag devalválódik, hiszen ha gyermekirodalomnak tekintjük a gyerekeknek szánt irodalmi müveket, nem feledkezhetünk meg arról, 94
