Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Lovász Andrea: Gyermek – irodalom (diskurzusváltozatok)
gyalandók, hanem létezik fejlődéslélektani és pedagógiai aspektusuk is.4 A gyermekirodalom irodalomelméleti megalapozásának igénye ugyanakkor nemcsak napjainkban jelentkezik, az első értékes, önálló gyermeldrodalommal foglalkozó munkák megjelenésétől jelen van az öndefiníció igénye.5 Paradox módon a gyermekirodalom elméleti problémáinak hipotetikus megoldása éppen az egységes fogalomhasználat lehetetlenségének konklúziójával végződik, így adott tárgy elmélete éppen saját létének dekonstrukciójára, nem pedig annak argumentálására szerződik. Néhány értelmezési lehetőség felvillantásával körvonalazódni látszanak mindazok a problémák, amelyek - a deklarált elvi szintű értékegyenlőség ellenére - az irodalmárok gyermekirodalommal szembeni idegenkedését, ellenérzését motiválják. A legkézenfekvőbb megközelítés a gyermekirodalom tnpnsztnlati alapon való tárgyalása. John M. Ellis meghatározásának analógiájára született az az irodalomértelmezés, amely a gyermekirodalomra is érvényes lehetne: „Talán az irodalom [jelent]: minden olyan irományt, amelyet valamilyen oknál fogva valaki nagyra tart. Ahogyan a filozófusok mondanák: az «irodalom» [...] inkább funkcionális és nem annyira ontologikus fogalom: arra vonatkozik, hogy mi mit teszünk, nem pedig dolgok fix létezésére."6 Az idézett szerző szerint is mindez csupán üres, tisztán formális meghatározás, mely semmivel sem visz közelebb az adott fogalom tartalmához - funckciójában azonban számunkra releváns. A gyermekirodalom tapasztalati alapon való meghatározása a következőket jelenti: elméleti szempontból ugyan csak egyféle irodalom létezik, ,,[d]e ha a «gyakorlatot» nézzük, mégiscsak tudomásul kell venni, hogy létezik a műveknek egy olyan köre, amit ifjúsági irodalomnak szoktak nevezniAz empirikus ismeret alapja az a megfigyelés, hogy látjuk, mit olvasnak a gyerekek, vagyis tudni véljük, hogy mit olvas a gyerek. De a gyermekirodalom ebben a kontextusban egyszerűen csak szociológiai, statisztikai kérdés. Az elméleti megalapozás hiányában, mintegy az elvi kérdések tisztázását helyet- tesítendően születtek meg az olvasásszociológiai vizsgálatok és a felmérések eredményeit összesítő, táblázatokkal, grafikonokkal telezsúfolt tanulmányok.** Kétségtelenül szükség van a gyerekek olvasási szokásait, preferenciáit felmérő kutatásokra - a gyermekirodalom elméleti elhatárolását illetően azonban semmitmondóak a tapasztalati adatok. Ismeretelméleti kérdés az, hogy nyújthat-e biztos ismeretet bármiféle indukcióra alapozott következtetés (még akkor is, ha feltételezzük a teljes indukció létezésének lehetségességét), a sok egyéni olvasási szokás összegzése emelkedhet-e általános érvényű megállapítássá, olyannnyira, hogy szabályként funkcionáljon? A „gyermekirodalom az a fajta szöveg, amelyet a gyerek olvas" definíció már csak azért sem tartható, mert az a bizonyos „általános" gyerek nem létezik (egyrészt a korosztályi besorolás már említett nehézségei, másrészt az egyedi esetek általánosíthatóságának lehetetlensége miatt). A gyakorlati alapokon való megközelítés másik csapdája, amit nem lehet nem észrevenni, hogy ugyan a gyerek tevékenysége a meghatározás sarkköve, de a gyerek a felnőttek által adott, ajánlot- tá/kötelezővé tett könyveket olvassa, jobb esetben a felnőttek által felkínált könyvek, szövegek közül választ. A gyermekirodalom, mint az irodalom részhalmaza, mint kulturális termék, nem kerülheti meg a kanonizáció problémáját. Olvasási preferenciák nemcsak korszakonként, koronként változnak, hanem társadalmi szereptől, anyagi helyzettől, műveltségi szinttől is függnek - ezek már közhelyszerű evidenciák. Ha elfogadható lenne a felnőtt-gyerek különbség mellőzése, akkor is problematikus, hogy éppen ki számít gyerekírónak, s ki nem, azaz gyakorlati szempontú megközelítés esetén folytonosan bővül, illetve szűkül a gyermekirodalmi művek köre - egy képlékeny, állandóan változó extenziójú fogalom pedig kizárólag saját változásában ragadható meg. A gyerekek olvasási szokásai változásának függvényében módosul ennek az irodalomnak az értelmezői közössége, új értelmezési horizontok jelennek meg, ezek pedig újabb olvasási preferenciákat hoznak létre. A folyamat „szépséghibája", hogy nem egyenrangú felek vesznek részt a gyermekirodalom fogalmának alakításában, hiszen az értelmező közösség, az irodalmi kánon kialakítói felnőttek. S mivel a gyermekirodaimat „fogyasztók" népes tábora is gyakorlatilag felnőttekből áll (ők választják, ők vásárolják a könyveket), kérdésessé válik a gyermek előtag használatának jogossága. A gyermekirodalmi művek elhatárolásának szempontjai jelentik a probléma másik vetületét. Abban ugyanis szinte egyhangúlag egyetértenek e témával foglalkozók, hogy az irodalom újrafelosztása nem esztétikai értelemben történik, hanem pusztán fejlődéslélektani, illetve pedagógiai szem91
