Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Legenda Szilágyi Domokosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
meritumait a helyi lap közli. Itt van a fénymásolata, felolvasok belőle néhány mondatot, mulatságosak is lesznek köztük. Azt mondja: „A vendégek (a Hargita szerkesztőségének vendégeiről van szó) Szilágyi Domokos költő és egy Papp László nevezetű magyarországi állampolgárok voltak." Voltatok ti már „állampolgárok" egy személyben? Két napos itt tartózkodásuk folyamán többször időztek a város vendéglátóipari egységeiben, ahol főleg boroztak, mert Szilágyi Domokos nevezetű költő azt szereti. Ferenczes István lakásán egy egész félnapot töltöttek, ahol szintén bort ittak." Hivatalosan én Papp László vagyok, de később úgy látszik, hogy a Securitate rástartolt az ügyre, mert egy pár nappal későbbi jelentésben azt írják, hogy „Magyarországon írói minőségben élő író nem más, mint Kolozsvári Papp László, aki ifjúkorában valóban Kolozsváron, Erdélyben élt." Mondom, hogy a dolog fejlődik. A jobb mondatokat fényképezték ki „Egy vidéki besúgó hétköznapjai" cím alatt. „Ferenczes István hallgatott, Miklós védte a hazánkban lévő helyzetüket, annak a reményének adott kifejezést, hogy jobb lesz a sorunk. Mire a nevezett idegen állampolgár azt mondta, hogy csak ő ne higgye ezt, itt egy nagy átejtés van folyamatban, odaát is nagy hazudozások vannak, de távolról sem akkorák, mint Romániában." És hogy mi várt ránk, az ebből a mondatból derül ki: „A Papp László nevű írót jelezni a határőr szerveknél, Szilágyi Domokos ittlétéről a bukaresti Securitáte szerveit." Lászlóffy Aladár: - Az egyetemi éveinket majdnem egyszerre kezdtük Domokossal, öcsémnek volt évfolyamtársa, tehát egy évvel utánam iratkoztak be a Bábes-Bolyai, akkor még csak Bolyai egyetemre, hozzávetőleg öt éven át voltunk kollegák, és nagyjából egyazon időben, egyazon szerkesztőséget ostromolva kerültünk végül is be, az akkori boly utolsó kerékpárosaiként az irodalmi életbe. Albert Zsuzsa: - Ez a Forrás nemzedéknek nevezett.. Lászlóffy Aladár: - Ez a később Forrás nemzedéknek nevezett valami, az előző években volt egy kimaradás, mert lényegében a Kányádiék, Páskándiék 1950 körül induló nemzedéke után 1953-54-ig egyéni jelentkezésen kívül nem volt ilyen csapatos jelentkezés, talán Méliusz József volt a főszerkesztője Bukarestben, Kolozsváron Kacsóh Sándor úgy döntött, hogy magyarul is elindítja az elsőkönyvesek sorozatát, amelyik már egy-két éve sikeresen létezett a román fiatal nemzedék számára. A sorozat neve volt a Forrás. Forrás könyvek. Az első kötetesek könyvei, és erről ragadt át aztán méltán, érthető módon a Forrás nemzedék, a nemzedék létének, mondjam így a második szakaszára. Az első szakasz, amikor kvázi Domokossal is egyszerre indultunk, egyszerre kezdtük a közlést, nagyjából 1956 tavaszán, ki korábban, ki későbben. Én 1954-ben prózával jelentkeztem, Domi pedig azt hiszem, hogy egy akkori nagyon neves, állami díjas költőt megbíráló cikkével. Később rájöttünk, és rájöttek mások is, hogy inkább a vershez konyítunk. 1958 még egy olyan érdekes pont, 1957-58 fordulója, amikor megengedték, hogy az eddig nagyon érdekesen, több néven létező irodalmi kör újra induljon, és azt nagyjából Szilágyi Domokos, Kántor, Jancsik Pál, Lászlóffy Csaba, Lászlóffy Aladár, Páll Lajos indította, Veress Zoltánék, akik most Svédországban élnek. És oda csoportosult, oda járt egy csomó olyan ember, aki akkor már közölt. Ebből alakult ki nagyjából az a valami, amit annak idején Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, meg az én nevemmel lehetett fémjelezni. Vári Attila: - Valamikor a hatvanas évek elején kezdtem el közölni, ha jól emlékszem, akkor éppen a Színművészeti Főiskolára jártam, és akkor találkoztam vele először, a marosvásárhelyi festőművész, Nagy Pál műtermében. Aki Kemény János veje volt különben, több köze volt az irodalomhoz látszólag, mint a képzőművészethez. Természetesen festményeiről soha nem beszélt, mindig irodalomról beszéltünk. Pali műtermében találkoztam először Szisszel. Ebből az egészből egyetlen dologra emlékszem, hogy Nagy Pali akkor jött rá arra, hogy az unipresszel milyen jó teát lehet főzni, tehát pont úgy belerakta a teafüvet a tartóba, mint hogyha kávét rakna, aztán ráfolyt a forró víz, s arra emlékszem, arra 70
