Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Legenda Szilágyi Domokosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
a mozdulatra, ahogy Szisz ráöntötte a takácsmácsonya száraz kórójára a teát, csak ennyit mondott, hogy: vacak. Ez volt az egyetlen szó az alatt a két óra alatt, amíg ott volt, amit kiejtett a száján, hogy: vacak. Nagyon sokszori találkozásaink alatt, egész addig, amíg nagyon jó barátok lettünk, alig- alig hallottam a hangját, kivételt képezett egyetlen-egy dolog. Véletlenségből voltam éppen Bukarestben, és a Prahova Művek nevű kombinátban ültünk. A Scintea ház, a nagy nyomdaipari könyvkiadó és lap-székház melletti kocsmát hívták Prahova Műveknek. A Román Kommunista Párt valamelyik kongresszusa volt, amelyen Ceaujescu egy saját költeményét szőtte bele az előadói beszédébe. S akkor láttam életemben először Sziszt teljesen önmagából kiborulva, hangosnak. Meg voltunk döbbenve tőle, mert ez nem egyértelmű társaság volt, hanem egy cigány, egy király alapon. Csíki László: - Én voltam a Forrás, az első kötetes szerzők sorozatának a szerkesztője, és fölajánlotta, hogy ő lefordítja Ceausescu összes költeményét: adjuk ki az első kötetes szerzők sorozatában. Ám legyen! Péterfy László: - Micsoda helyzeteket hagytál ki! Vári Attila: - Szisszel az igazi barátságunk akkor kezdődött, amikor mindketten bolyongó emberré váltunk. Harmincnégy, vagy harmincöt évet éltem Romániában, ezalatt soha saját lakásom nem volt, s az utolsó tíz évet gyakorlatilag munkanélküliként, viszonylag szerencsés körülmények között, de igazából lakás és állás nélkül töltöttem el. Tehát vándoroltam. A kolozsvári albérletből bukaresti szállodákba, vagy erre-arra. Szisz táskájában mindig volt egy csomó üres levelezőlap, s amikor eszébe jutott valami, elővette a címjegyzékét, s két-három szavas levelezőlapokat intézett szózatként, „olvastam" ... az ember tudta, hogy mit olvasott Szisz. Én több mint másfél oldalt töltöttem be a címjegyzékében, mert állandóan változott az albérleti címem. Hogyha találkoztunk a marosvásárhelyi főtéren, vagy Kolozsváron, ahol szomszédok voltunk egy ideig, köszönés helyett a következő volt: Jónapot uram, Önnek ki a kedvenc költője? Mondtam: Szilágyi Domokos, lakik itt és itt. Mondtam a pontos címet. Mert Önnek ki a kedvenc prózaírója? És ő rögtön mondta az aktuális címemet. Életem egyik legnagyobb szerencséje volt, hogy Szisz, amikor megkérdezték tőle Norvégiában, 1973 nyarán, hogy ki lenne az a prózaíró - Majtényi Erikkel volt kint - és azt mondták, hogy szeretnék, ha a következő évre ő is javasolna. (Norvégia nemzeti ünnepe tájára hívtak meg mindig Erdélyből írókat) - hogy ki lenne az, akit javasolna. Majtényi Erik javaslata Zászlóffy Haladár - Lászlóffy Aladár volt, Szilágyi Domokos pedig egyből, abszolút pontos postacím és telefonszámmal ellátott nevet diktált. Úgyhogy gyakorlatilag azt, hogy én a hetvenes évek legelején végigjártam Norvégiától egészen a Földközi-tengerig egy két és fél - háromhónapos út során Európa javarészét, azt Szilágyi Domokosnak köszönhetem. Egy időben mániákusan főztem, és gyűjtöttem... Csíki László: - A vasszeget a borsófőzelékbe. Kolozsvári Papp László: - Puhítja. Vári Attila: - Rengeteg fűszernövényt szedtem össze, és Szilágyi Domokosnak ez a kis északi utazásról szóló naplója azzal is kezdődik, ott van a lakásunkon és nézegeti a fűszereket, hogy mik az új szerzemények. Imádta különben, ahogy főztem, mégpedig a következő dolog miatt, mert kitettem elé a húsz fűszert, és semlegesre főztem mindent. Sót sem tettem bele, semmit az égvilágon, akkor Szisz kipróbálhatott mindent, még az általunk nagyon irigyelt, Szász János által hozott kéménykormot is beszerezte. Csíki László: - Valódi amerikai kéménykorom. Vári Attila: - Amivel meg kellett szórni a nyers húst, és akkor olyan íze lett, mintha füstölt hús lenne. 71
