Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Bálint Tibor: Egy jólöltözött férfi (elbeszélés)
be, bár tudta, hogy csupán egy tízlejes lapul ott. Amióta lemondott a dohányzásról, már az autóbuszjegyet is a zsebpénzéből veszi meg. Tanácstalanul nézett szét. Szemközt népművészeti bolt állt, csecsebecsékkel, bokályokkal, odébb zöldségesüzlet. Előbb a nagy tál murkot pillantotta meg a kirakatban, aztán a tekintete átugrott a hatalmas jonatánalmákra, onnan a narancsokra, s kétoldalt, a füle alatt szaggató fájdalmat érzett: a száját savanyú íz húzta össze. Ekkor egy magas, esőköpenyes férfit vett észre, kinyújtotta a kezét, integetni kezdett, és nagy erőfeszítéssel elindult felé.- Állj meg, Csury, állj meg!... Odaért, megfogta a karját, úgy állt mellette, mintha telve volna örömmel, pedig csak kétségbeesést érzett. Máskor, ha találkoztak, alig emelte meg a kalapját, s már sietett tova. Kissé idegen volt neki Gábor, talán amiatt, mert smucignak ismerte, s még jól emlékezett egy esetre, amikor az inasiskolában felállt, és pofátlanul jelentette az osztályfőnöknek, hogy Hambrik, a tökmagárus fia nem akarja megadni az ötven bániját... Most mégis bizalmasan kérdezte:- Hova igyekszel? Csury karon fogta:- Nem sietős. Héttől beülök a moziba, de addig még van. Gyere, hajtsunk le egy pohárral. Veled úgyis ritkán lehet összefutni. Szinte gyerekesen örült a találkozásnak, lapáttenyeréből melegség áradt, s mikor odaértek a söröző elé, betessékelte. Hosszú, keskeny terembe léptek, az asztalok fölött falfestmény díszelgett. Csury két korsó sört kért, közben Gyula lopva szétnézett, azt kutatva, van-e kitéve kifli.- Elegáns vagy, Pecsenye.-Ne viccelj...- A kabátod, a kalapod...- Hagyd a fenébe.- Miért, talán szégyelled?... Kinek a divat a passziója, kinek más. Én például minden jó filmet, minden tűrhető darabot megnézek... Olvasok tizenöt-húsz oldalnyit esténként egy regényből, sétálok, iszom egy-két pohár sört, szóval élek... Megemelintették a poharukat. Az ital gyorsan szívódott fel Gyulában, mintha egész teste vékony hajszálcsövekből összeszőtt itatós volna. Már az ujjai begyében bizsergett, megvillogtatta a szemét, s oly éhessé tette, hogy hirtelen az abroszra meredt, és alig tudta legyőzni a kísértést, hogy fel ne szedje róla a tepertőspogácsa morzsáit. Aztán felnézett a barátjára, és elvörösödött, noha a fiú mozdulatlanul ült, tenyerét az álla alá görbítve, és rokonszenvesen mosolygott:- Kérsz még egy pohárral?- Köszönöm... - motyogta Gyula, s közben ostobának érezte magát, hiszen a sör helyett akár tíz deka szalámit vagy párizsit is kérhetett volna olajbogyóval, vagy bármit, hogy lecsillapítsa ezt a rettenetes éhséget; de a következő pillanatban már tudta, hogy nem lehet, bár Csury fizetne. Valósággal kicserélték ezt az embert - gondolta. - Talán még zavarba is jönne, hogy nem rendelt valami falnivalót... Vajon ki tudta így megváltoztatni?... 7
