Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 12. szám - Bálint Tibor: Egy jólöltözött férfi (elbeszélés)

dik éve laktak Mártával. Ruhástul dőlt végig a heverőn, nézte a mennyezetet, de az idegességtől egyetlen gondolat sem tudott megkapaszkodni a fejében; a gyomra remegett, és ő úgy érezte, hideg kövek forognak benne.

A ruhásszekrény félig nyitva volt, látszottak az öltönyök; kékesszürkén derengett elő a tavaszikabát, puhán omlott alá a gabardin ujja, alig fért el egymás mellett a sok ruha; de a látvány ezúttal idegenül hatott a férfira. Sőt, egy idő után a szövetek szaga valahogy émelyítő volt számára; inkább befordult a fal felé, és lehunyta a szemét.

Márta ezen a napon a városban ebédelt, mert kettőtől órát kellett tartania a Kerekdombon, s csak délután jöhetett haza. Mihelyt belépett, rögtön megérezte, hogy történt valami, és tavaszillatúan, de ingerülten rohant oda a férjéhez:- Ismét cirkuszoztatok?- Én nem szóltam semmit.

Az asszony, drapp kosztümjében, fején harang alakú kalajával, megállt a heverő mellett, és hóna alá szorította a táskáját. Gyula álmosan nézte, nem tudta, mit mondjanak egymásnak.- Biztosan fantáziáltál! - tört ki Márta. - Újra előhozakodtál valami ínyencséggel!- Ugyan, hova gondolsz?- Ismerlek már! Örökké recepteket találsz ki, olyan ételeket, amelyek csupán a te képzeletedben főnek meg! Igaza is van anyámnak, hiába próbállak védeni: mások divatlap szerint öltöznek, az a kis egérfejű rajzoló itt a szomszédban, már befizetett a kocsira, egyedül mi topogunk egyhelyben. Mert örökké a hasad foglalkoztat, és ha rajtad múlnék, egy rajzszeget sem tudnánk vásárolni.- Elég! - legyintett Pecsenye hirtelen feldühödve. - Fejezd be!... Úgy látom, előttetek már az is vétek, ha ábrándozni mer az ember!

Sietve felöltözött, kalapot tett, és elment otthonról.

Céltalanul kószált az utcán. Az ebédet nem fejezte be, még a levesből is otthagyott a tányérban, s most kínozni kezdte az éhség. Az új tavaszikabát volt rajta, keskeny szélű kalapot viselt, és csőorrú cipőt. Ahányszor így öltözött, akarata ellenére valami fárasztó járást vett fel, s lépés közben mintha drótkefével húzogattak volna végig a lábán.

Miközben ment a járdán, gyöngeség kezdte megkörnyékezni, már képtelen volt bármit is figyelmesen megnézni; sehol sem tudott megállapodni a tekintete, s ahogy végignézett az üzletsoron, egyszerre mindent szürkének látott: az öltönyöket, a női kabátokat, a kirakatüveget. Olyasmi suhant át a gondolatán, hogy hazasiet, végigdől a díványon, és nem szól senkihez; de alig lépett ki, máris meg kellett állnia. Levette a kalapját, és a tenyere hideg nyirkosságon tapogatott végigMikor ismét elindult, erőtlenül vert a szíve, hátán, az ing alatt lassan gördült alá egy nagy vízcsepp, s ebben a pillanatban oly erős önsajnálat fogta el, hogy könnyes lett a szeme.

Nem tehetett mást, nekidőlt egy hirdetőoszlopnak. Várt néhány percet, amíg visszatért belé az erő, de ekkor emésztő éhséget érzett, s belekotorászott a zsebé6