Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Ittzés Mihály: Emlékek, találkozások (Vásárhelyi Zoltán 1900-1977)
a tudatos vezénylő mozdulatok kialakításához szükséges anatómiai részleteket, a kar s a vállöv szerkezetét, működését. Persze maga is sokszor megmutatta, hogyan is gondolja, hogy a megfelelő hangzás és a különböző karakterek előhívásához a kórusból mit tart megfelelő mozdulatnak. Igen fontosnak tartotta, hogy a karvezető arca élő, mimikájában kifejező legyen. Gyakran mondta, főleg riadt lánynövendékeknek: „Legalább a szöveget mondja a kórussal, aranyoskám, ne legyen az arca olyan kifejezéstelen!" (Saját magának erre a „segédeszközre" igazán nem volt szüksége; inkább valamilyen furcsa, disszonáns morgást hallatott, mintha magában a kórus minden szólamát egymaga akarta volna énekelni). Ha valakinek nagyon nem sikerült életre kelteni a zeneművet, s ő megmutatott valamilyen „fogást", akkor nem egyszer felzúgott az egész kórus: „Tanár úr, tessék eldirigálni!". S ha Vásárhelyi kötélnek állt, hogy végigvezényeljen egy egész művet, ott az órákon zenei csodák történhettek, s történtek is! (Néha meg valakinek az ügyetlenkedésén vagy fegyelmezetlenségünkön felbosszankodva faképnél hagyta az osztályt, s csak egy rumos feketekávéval felfrissítve magát tért vissza, hogy befejezze az órát.) Tanítványai sikerének egyébként örült, a jól megoldott feladatokat, koncert vezényléseket elismerte, megdicsérte, a diplomakoncerten készült fényképre szívesen írt néhány jó szót... Valamikor a Zeneakadémián, majd a Zeneművészeti Főiskolán (a neve változott, s rangban lépett előre) kitűnő, nagyszabású produkciókra is képes kórus működött. Miért, miért se - ahogy Vásárhelyi maga is megállapította egy 1973-as beadványában - „a Főiskolai Kórus 1945-től 1959-ig gyakorlatilag szünetelt". 1959 szeptemberében azonban Szabó Ferenc főigazgató rendelkezése nyomán újra megindult az énekkari munka, amelyben a középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszak növendékein kívül más tanszakok hallgatóinak is részt kellett venniük. Attól kezdve e kórus volt Vásárhelyi Zoltán együttese (tudtommal az előző évadban vált meg a Rádió Énekkartól). Nem tudom pontosan felidézni, mi mindent énekeltünk a négy év során, de néhány mű, szereplés emlékezetembe vésődött. Ezekről szólva talán el tudom mondani, milyennek láttam (láttuk) Vásárhelyi Zoltánt, az előadóművészt. Abból, ahogy velünk, a Zeneművészeti Főiskola kórusával foglalkozott, aligha lehet következtetni arra, hogy hogyan dolgozott hajdan műkedvelő énekeseivel a Kecskeméti Városi Dalárdában, vagy később a budapesti munkáskórusokkal. A Főiskolán nem kellett bizonyos alapvető kórustechnikai, kottaolvasási, zenei kérdésekkel foglalkoznia. Egyrészt azért nem, mert eleve adott dolgok voltak, hiszen hivatásos zenésznek készülő fiatalokból állt a kórus; másrészt azért nem, mert a hangképző gyakorlatokhoz vagy más előkészítő feladatokhoz megvolt a segítsége. Szinte rögtön a kidolgozáshoz kezdhetett, amikor új művet tűzött műsorra. Itt érdemes néhány szót szólni a repertoárról. Azt valahogy már akkoriban is tudtam, tudtuk, hogy nagy tekintélyű tanárunk hatalmas, valóban úttörő munkát végzett az 1930-as években kecskeméti kórusával (helyesebben: kórusaival, mert mielőtt a Városi Dalárda karnagya lett 1933-ban, vezette a Városi Zeneiskola égisze alatt működő kórust, előbb nőikarként, majd vegyes kórussá fejlesztve is). Igazán azonban csak sokkal később, Kecskemét zenei életének emlékeivel is foglalkozva vált világossá számomra, hogy milyen széles körből válogatta műsorát Vásárhelyi Zoltán már pályája elején is (nevezetessé tették itteni működését a régi mesterek, például Schütz és Purcell műveinek magyarországi bemutatói, nemcsak a Kodály és Bartók ősbemutatók). A tanítványok számára is természetes volt, hogy a megtanulandó műveket a kórusirodalom egészéből válogassuk. A 15-16. századtól a kortársakig. Tanárunk példát mutatott abban is, hogy ritkaságokon és újdonságokon sajátítsuk el a különböző zenei stílusokat. Francia barokk operakórusok, ritkán hallható romantikus kompozíciók, új magyar darabok egyaránt helyet kaptak a tanulni, énekelni valók között, persze az alapvető régi 93
