Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Jász Attila: Párbeszédkísérlet (Szigeti László beszélgetése Mészöly Miklóssal)
Jász Attila Párbeszédkísérlet Szigeti László beszélgetése Mészöly Miklóssal „Ez a párbeszédkísérlet kivételes helyzet, hogy élőbeszédben ilyen élesen, lemeztelenülve beszélek a dolgaimról, hiszen ez valóban nem alkati sajátosságom. Olykor nehezemre is esik, s eltölt a kétely, mi a fenének hagyom magam kifaggatni..." (Mészöly Miklós) „...Más kérdés persze, van-e bátorságunk, s mennyire tudunk kérdezni. Mennyire vagyunk fecsegők, mennyire céltudatosak, illetve naivak. Mert az, aki kérdéseivel adja a bölcset, aki nem vállalja, hogy szinte semmit sem tud, az előtt nem nyílik meg a mesélőkedv." (Szigeti László) Eső nekifutásra (olvasásra) két egyenrangú fél beszélget - ami persze könyvnyi terjedelem esetében másként lehetetlen volna - az életről, az irodalomról, a művekről, az alkotás módszereiről, olyasmiről tehát, ami Mészöly Miklós olvasóit érdekelheti. Elvileg ilyesmiről, hiszen gyakorlatban a 242 oldal terjedelmű nyomtatott szöveg pontosan fedi a címet. Párbeszédkísérlet. Egészen a Buddha mosolyát felvonultató utolsó mondatokig érezni lehet, hogy Mészöly nem hisz igazán a beszélgetés sikerében, eleve a két ember közötti dialógusban. Ennek ellenére mégis igyekszik, kötélnek áll, de időnként azért kifakad, reflektál a válaszadás nehézségeire. Mészöly Miklós és az olvasó szerencséjére Szigeti László, a partner agilis és profi kérdező, kézben tartja a beszélgetés fonalát. Láthattuk már a Hraballal készített interjúregény esetében is, aki azért jóval könnyebb „eset" lehetett, mint Mészöly. Szigeti ügyes húzással a Mészöly-könyv elején több ízben is bedobja az életrajzi párhuzamokat (mindkettő jogász, gyermektelen, természet- és állatszerető), remek fogódzókat nyújtva ezzel Mészölynek, aki szívesen beszél a Hraballal eltöltött rövid időszakról. (Kettejük kapcsolatát-találkozását szintén Szigeti szervezte meg...) A párhuzam fő motívuma egy hasonló édesanya-élmény, a vidéki Bovaryné-szerep, amely mindkettőjük életére hatással volt. (Sőt, mindhármójukéra, hiszen Szigeti éppen ezért viseltetik rendkívül empatikus érzéssel ezen életrajzi tény iránt.) Szigeti azonban éppen ezekkel a hiteles életrajzi zsebcselekkel próbálja Mészölyt kimozdítani a személyesség elől elzárkózó pozíciójából. Pedig Mészöly nem könnyű alany, mindvégig bölcs és mértéktartó marad, visszafogottan mesél az életéről - nem olyan közvetlenül, parttalanul áradóan, mint Hrabal. Viszont remekül szintetizálja az esszéiből már ismert gondolatait a beszélgetés szintjén, a tőle megszokott áttételekkel ugyan, de viszonylag könnyedén és oldottan, azaz letisztultán. Megnyilatkozásai rendkívül hullámzóak (tehát beszélgetés- szernek), néha közlékenyebb, utána viszont - mikor észbekapott? - indokolatlanul rövidre zárja válaszait. Érthető - és becsülendő - módon, nem akar fecsegni. Mondatait - ez főként a könyv elején érzékelhető - mintha nyomdakészen szeretné megfogalmazni. Szigeti viszont szívósan próbálkozik, nem hagyja, intelligensen és agresszivitás mentesen igyekszik kihúzni belőle személyes élményeit. A siker mozaikszerű, tehát az olvasónak kell összeraknia. Ennek ellenére is szórakoztató azonban e kérdés-felelet sorozat, hiszen nem egy didaktikus mester-tanítvány viszony bontakozik ki a beszélgetésből. Mészöly „helyből" elutasítja a mesteri kinyilatkoztató pozíciót-pózt, s hagyja hogy Szigeti irányítsa- inspirálja a dialógust. Néha egészen elfeledkezik magáról és visszakérdez, hogy pl. Szigetinek volt-e hasonló élménye. Érdemes e beszélgetés gördülékenységét összehasonlítani A pille magánya- vagy A tágasság iskolájabeli interjúival, jóllehet az azóta eltelt időben Mészöly személyisége is alakult, miként szépprózája, ő is „áradóbbá", közlékenyebbé vált. (Tehát nem kizárólag Szigeti érdeme e könyv ilyen formátumú megvalósulása.) Másrészt, az öt évvel ezelőtt készült Hrabal-interjúban még ő is sokkal 90
