Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Bereznai Zsuzsanna: Falucsúfoló mesék Kecskemét vidékén
Az 1878-as kolerajárványnak Nagykőrösön is sok áldozata volt. A nép kereste az okát. Végül is egy okos ember kifundálta, hogy a kolera nem lehet más, mint az a furcsa állat, amit nemrég egy körösi úr hozott haza külföldi útjáról. O hozta tehát a kolerát Kőrösre. Ez a veszedelmes állat pedig nem volt más, mint egy jókora majom. Miután a nép nyitjára jött a kolerajárványnak, kicsalták a majmot a kertből és agyonütötték. A rossznyelvek szerint Nagykőrös városa sehogyan sem tudott kibékülni azzal a dologgal, hogy Kecskemétnek olyan nagy embere van, akinek már szobrot is emeltek. A nagykőrösiek is készítettek egy saját szobrot.- De hát aztán minek maguknak a szobor, ha nincsen hozzá nagy emberük? - kérdezték.- Sebaj, csak szobor legyen, majd akad hozzá nagy ember is -felelte egy körösi. A nagykőrösiek beszélték a kecskeméti Széktóról: Amikor a kecskemétiek ki akarták sütni, hogy a Széktónak gyógyvize van, felküldték Budapestre, az orvosi vegyvizsgáló intézetbe. Türelmetlenül várták az eredményt, s pár hét múlva ez a válasz érkezett: Az illető nem cukorbeteg. Az 1860-as években állítólag így könyörgött esőért a körösi református pap: Adj Uram esőt Kőrösnek az egésznek, Kecskemét felének, Halas úgyis hatalmas. Vitatkozik a kecskeméti és a körösi ember:- Hát hiába - mondta a kecskeméti -, mégis csak előbbre való Kecskemét, mert annak két követe van, Kőrösnek pedig csak egy. Mire a körösi:- Igaz, igaz, de annak az egynek aztán több esze van, mint a ti kettőtöknek. Amit el is lehetett hinni, mert akkoriban Eötvös Károly volt Nagykőrös követe. Igaz, az 1860-as évek legelején Kecskeméten is lakott... Egy körösi szőlősgazda és egy kecskeméti kuncsaft között történt meg az alábbi eset: Az egyik kecskeméti birtokosnak a tanyáján, amely a körösi határ mellett feküdt, vendégek voltak. A bőséges vacsora feltálalásakor tűnt ki, hogy a tanyán nincs bor. A házigazda lóra ültette a kocsisát s átküldte egy szomszédos körösi gazdához, hogy néhány üveget töltsön meg borral. A körösi gazda levitte a kocsist a pincéjébe és sorba kínálta a hordókban rejlő különfélejó borokkal. A kóstolgatás után megkérdezte a gazda a kocsist:- Na fiam, jók-e a borok?- De még milyen jók! -felelte az őszintén.- Nahát, hajó, akkor mmidd el a gazdádnak, hogy milyen boraim vannak, de tedd hozzá, hogy kecskeméti embernek nem adok belőle. A Kifelé nyílik, mint a nagykőrösi ajtó helyhez kötött szólás meséje a következő: Közmondás szerint országszerte az utcai kisajtók mind befelé szoktak nyílni, az udvarra. Csak a körösi kisajtó nyílik, mint mondják, kifelé az utcára. Kapcsolatba hozzák ezt azzal, hogy talán a vendéget nem látnák szívesen Kőrösön. Kecskeméten azonban azt tartják, hogy valamikor a körösi kisajtók is befelé nyíltak, azonban volt egy hetvenkedő ember, akinek az asszonya viselte a süveget, és a férjemuram bizony gyakran kapta ki a nyaralót, hol a pisz- kafával, hol a nyújtófával. Hogy a ilyen baleseteknek elejét vegye, utcai kisajtaját kifelé nyílóra csináltatta, hogy ha az asszony odabent megszorítaná, biztosabb szaladás essék kifelé. A csúfoló Móricz Zsigmond által gyűjtött változatában a körösi kisajtó nem éppen a körösiek nagy vendégszeretetéről híresült el: Kecskeméten az ember hamar megtanulja, hogy Nagykőrösön minden ajtó kifelé nyílik, hogy a vendég kitaláljon. 43
