Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kozma Huba - Závada Pál: Iparosok és kereskedők Kiskunmajsa múltjában
föld árából több száz holdat. Erre aztán vett föl kölcsönt, és megbukott. Azt a földet nem is művelte. Én nagyon haragudtam rá, mert apámat is ő húzta csőbe. Értesült róla, hogy defláció lesz. Adott apámnak hitelt: Vegyen föl, minél többet, Hegyes bácsi, itt a jó alkalom! - és egy év múlva a felét se érte már. Akkor nem fölfelé ment az ár, hanem lefelé. Nem kellett az áru akkor senkinek se. Eladtuk még a párnát is, hogy a váltót valahogy ki tudjuk fizetni.- Egyszóval akkor a leggazdagabbak az ügyvédek voltak, és egy-két szabadfoglalkozású...- És egy-két paraszt. Még a Beneth Gusztáv nevű vállalkozó tartozott talán a gazdagok közé. De azok a kígyósi földek is rosszak voltak a Jenovay-birtokon. A jó gazdák inkább itt a halasi földeken éltek. Majsa eredetileg is szegény volt, itt nem voltak jó földek...- Az iparosok általában saját házban laktak?- Általában igen, de ott volt a műhely is egyúttal, mint nálunk a konyhában. Kevés olyan iparos volt, mint a Juhász Pista, aki üzletet bérelt vagy a Csábi szabó is nyitott üzlettel dolgozott. Általában a háznál dolgoztak, ott is a konyhában. Baráti köröm tagjai egymás után haltak meg tüdőbajban, akkor még nem tudták gyógyítani ezt a betegséget. Poros, piszkos, szűk helyen dolgoztak az iparosok. A Neumann zsidónak is volt egy műhelye, ő is inkább dolgoztatott, a szakmához nem nagyon értett. A Máté Ferkó háza volt az övé, a parókiával szemben. Az iszonyatos volt, hat-nyolc ember ült ott fönt a priccsen, nem bírtak fölállni. Nekünk az oroszoknál a hadifogságban különb hálóhelyünk volt. A szobában olyan fejmagasságban volt a deszkapadozat és ott dolgoztak. Iszonyatos volt. Poros, piszkos, egymás után haltak meg az emberek, tele volt az piszokkal, fertőzéssel. A hatóságok is fölfigyeltek a végén már erre. Általában a két-három segéd is csak időszakos volt, molnárinas volt sok. A kovácsnak is csak egy volt, aki ütötte a vasat. Sokat nem neveltek, nem tudott elhelyezkedni aki végzett. Vándoroltak az iparosok. Leültették őket, ettek egy kis kenyeret és mentek tovább. Akkoriban én a Katolikus Legényegyletben tevékenykedtem, felkaroltuk ezt az ügyet...- Arra nem került sor, hogy gépesítsék az iparosok műhelyeiket?- Nem ment úgy az ipar. A kőművesek közül is nagynak számított a Terbe, aki az iskolát építette. O szerzett azon az iskolán valamennyit, de ő is összetársult a Patyival. Azzal a Patyival, akinek a fiát fölakasztották ötvenhat után. Egyedül nem bírt a feladattal, össze kellett társulnia. Nem volt neki se annyi segédje, hogy megépítette volna az iskolát. Nem nőtt ki Majsán az ipar. A Terbe is annyit keresett az iskolán, hogy fölépítette a maga házát.- Milyen rangja volt a faluban az iparosoknak?- A jobb iparosokat már nem nézték le. Néhány iparos az Úri Kaszinónak is tagja volt. Persze nagyon kevés. Azok, akiket úgy elismertek, meg az Ipartestület vezetői voltak. Velük már leültek az ügyvédek is. A Nigrényi, a Czinkóczi bácsi, Ádám Jóska, ők elismertebbek voltak. De összességében nem ütötték meg azt a rangot, mint a hivatalnokok. Nem volt jó parti egy iparos. Egy iparoslány csendőrhöz szívesen elment volna, de nem volt pénz, nem tudta a kauciót letenni. Benősülés, összeházasodás ritkán volt. Birtokos birtokossal házasodott. Olyan volt egy-kettő, aki benősült birtokos családba, de megszólták érte a gazdát. A húszholdas paraszt megszólta. Elvileg egy iparos életszínvonala olyan volt, mint egy húszholdas paraszté, és mégis. Apám is így vette el anyámat, és pedig csak huszonkét holdja volt nagyapámnak, mégis az volt, hogy a szegény iparoshoz mész vagy a gazdagparaszthoz? Anyám a szegény iparost választotta. Kinőtt valaki esetleg az iparosok közül, ha elvett egy gazdagabb parasztlányt. Félegyházán már voltak ilyenek. De itt nem tudott az iparos megtőkésedni.- Azzal volt mérhető a rang az iparosok között, hogy kinek hány sátora volt a vásárban?- Úgy, úgy. Akinek volt tőkéje, megjelent a vásárban. Kész árut termelt. Akkora üzlet nem volt, hogy csak méreteset csináljon. Itt a legnagyobb volt a Kerekes bácsi, négy-öt segéddel, ő már jegyezve volt. (Mikor a szövetkezetét szerveztük, nem is akarták engedni, 19