Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kozma Huba - Závada Pál: Iparosok és kereskedők Kiskunmajsa múltjában
hogy szeptemberben fölszabadít, mert megélek én már magam is. Amikor fölszabadultam, kaptam a mesteremtől egy bicskát. Azt mondta, hogy ha enni akarsz, majd megkeresed a kenyered. El is helyezett engem Félegyházán Ferenczi József szíjgyártóhoz, aki vagy három évvel volt idősebb, mint én, de már mester volt...Megnéztem egy pár munkadarabot, de ilyeneket mi nem csináltunk a mesteremnél, ez nekem nagyon szokatlan volt. Négy segéd meg egy inas dolgozott itt. Hát adtak nekem mindjárt egy pár húzót négysoros varrásra, és azt mondták, hogy úgy csináljam, mint az Oroszéknál. Hát megcsináltam, megnézte a mester, az első segéd meg a többi is. Az első segéd csak annyit mondott, hogy: Franc a körmödet! Nekem itt aztán szállás, koszt, minden volt, meg egy hétre hat pengő. Egy pár hét telt el, amikor vásár lett. Azt mondta a mesterem: No, Béni, te kimégy a gyalogvásárra, én meg majd a jószágvásárba. Hát így is lett. A mesterem árult 6 pengő 50 fillért, én meg 36 pengőt. Azt mondta a mesterem a többieknek, hogy menjenek el legalább egy hétre, én meg maradjak. Hát a többiek nem valami jó szemmel néztek rám. így hát én hajnalban fölkeltem, elköszöntem és elindultam Kecskemétre munkát keresni. Vagy tizenöt helyet néztem meg, de munka az sehol sem volt. Innen Nagykőrösre mentem gyalog. Itt elmentem egy szíjgyártóhoz, aki azt mondta, hogy várjak egy pár órát, mert neki el kell menni. Hazajött, akkor meg azt mondta, hogy várjak pár napot, erre aztán azt mondtam, hogy azt már nem. Rendes volt tőle, hogy annak ellenére azt mondta, hogy jöjjek egy hét múlva, mert most nem ér rá velem foglalkozni. Annyit mondott még, hogy menjek az ipar-szállóba, és aludjak ott. Meg is találtam a szállót, egy szoba volt benne hat ággyal. A szálló gondnoka elvette a munkakönyvemet, és azt mondta, hogy negyven fillér a szállás díja, de előre kell fizetni. Rajtam kívül egy ember volt a szobában. Vele elbeszélgettünk, egyszer aztán azt mondja, hogy ő elmegy fektolni. Én nem tudtam, hogy mi az. Hát azt mondja, elmegy kéregetni. És összeszed néhány pengőt, meg a napi kosztot is. Én ilyen még sosem csináltam, de addig erősködött, hogy végül rábeszélt. Bementem egy cipészhöz, előadtam, hogy mi vagyok. Morgott valamit, de azért a zsebébe nyúlt, és adott 20 fillért... A következő egy hentes volt, adott egy darab kolbászt, de úgy vágta oda, mint a kutyának. Azután egy szabómesterhez mentem be, ez jól megleckéztetett, de azért adott tíz fillért. Végül egy pékhez mentem, ő azt mondta, hogy többet érne, ha dolgoznék, de végül adott két kiflit. Hát ezt a kenyérkeresetet nem nekem találták ki... A másik ember összeszedett 2 pengőt meg egy liter bort, de azt a gondnok elvette tőle... Elindultam hát Pécelre. Tudom, vasárnap érkeztem... Találkoztam az úton a kisbíróval, tőle kérdeztem meg, hogy van-e itt szíjgyártó. Van. Meg is mutatta a házát. Itt találtam munkát, tudom október 25-én hétfőn álltam munkába. Én már öt órakor dolgoztam, a mesterem hét óra tájban jött le, jól lebarnított, hogy milyen vad embernél dolgoztam eddig. Azt mondta, hogy ha még egyszer leülök a küsüre hat óra előtt, akkor lelök róla. Hát én nagyot néztem. A mester azt mondta, hogy heti tíz pengőt tud adni meg kosztot, és ha megfelel, a műhelyben meg is alhatok. Ezután értesítettem a szüléimét, hogy hol vagyok. Tehát Pécelen kezdtem, és itt dogoztam huszonhat hónapot, nagyon sok szép munkát csináltunk, nagyon szép vegyesfogat-szerszámot, ilyeneket ma már csak kiállításon lehet látni. Karácsonykor jó lett volna hazamenni egy kicsit, de nagyon körülményes volt, meg a munka is sok volt. A vonatköltség oda-vissza tizenöt pengő lett volna, ezért meg másfél hetet kellett dolgozni. Sokat danoltam abban az időben, hogy az én babám tiszántúli, én meg dunántúli, de a vonat nagyon drága, így hát gyalog megyek el hozzája. A hazamenetelből nem lett semmi, de még Húsvétra sem, mert a mesterem igen sokat betegeskedett, a fia meg nem sokat törődött a szíjgyártással, inkább kárpitoskodott, nekem kellett sokat besegíteni. Ekkor már a gazdaasszonyom is Bénikémnek szólított, szinte jobban szeretett, mint a fiát. Menni kellett sokat az uraságokhoz, javításokra. Volt Pécelen is egy nagy uraság, gyönyörű kastélya volt, itt tizenöt pár ló volt, Gyömrőn meg huszonöt pár. Azután a gróf Teleki 16
