Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Legenda Kolozsvári Grandpierre Emilről (összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
szecsapása, már nem emlékszem, miről, valami, majdnem gorombaságig menő vitátok volt. Ezeknek a... lehet, hogy csak tréfásnak szánt, de néha nagyon kemény, csípős megjegyzéseknek, amiket Mesterházinál akárkire mondott, kapásból, nem tudom, hogy modorból-e, fölényérzetből-e, vagy hogy... Réz P.: Azt hiszem, inkább az ellenkezőjéből. Emil tündökletesen indult. A Csibráky, a Tegnap, még a Szabadság is, tehát mondjuk az első öt-hat könyve. Azok nagyon jók voltak. Nagyon érdekesek voltak. Ez a novelláskö- tete Is. Schöpflin becsülte, aki abszolút tekintély volt, fiatalon a rádió egyik vezetője lett, tehát ’25 és ’35-’40 között nagyon jól indult, akkor jött a fordulat éve, és aztán különböző mellékdolgokat csinált. Emil énszerintem frusztrált ember volt, minden látszat ellenére. Ezért Is utálta a sikeres Németh Lászlót, aki mégiscsak megcsinálta a maga életművét, és aki nagy hatással volt az ifjúságra. Ez őt zavarta. Az ő racionális, normális, nyugateurópai gondolatai nem kellenek Itt, mondta. Itt ez a sok ködös nem tudom micsoda kell. Domokos M.: Itt azért illik még valamit figyelembe venni, amit Zsuzsa említett, hogy ő megpróbálta egzisztenciálisan bebiztosítani magát, de ez nem sikerült. 1950-től kezdve szinte teljesen kirekedt a nem polgári, hanem álszocialista világból, tehát önmagának a fenntartása, olykor igen súlyos anyagi problémákat is jelentett számára, és ő megpróbálta úgy megőrizni a függetlenségét, hogy ne kelljen érte olyan árat fizetni, amit ő ízlésével nem akart vállalni. Ezt rendkívül elegánsan csinálta. Réz P.: Az édesanyját ő tartotta el. Domokos M.: Nem panaszkodott soha. Egyszer valaki figyelmeztetett erre, ez a valaki olyan író volt, aki őt különben nem szerette: Sarkadi Imre. Azt mondta nekem: figyeld meg, Grandpierre Emil, aki olykor majdnem nyomorog (ismétlem, ’51-től ’55-ig tartott ez az állapot), soha nem panaszkodik, soha nem látszik meg rajta, soha nem is beszél róla, hogy nincsen pénze, hogy bármit is nélkülözne, hanem úgy viselkedik, úgy öltözködik, úgy él, mint aki azt tesz, amit akar. Ilyen csendes eleganciával viselte ezt a kitaszítottságot, amibe egyébként egészen bizonyosan szerepet játszik az is, hogy az előtte való években őt csábították, és végül is nem állt kötélnek. Úgy érezhette, amire egyébként minden író hajlamos, de ő teljes joggal, hogy a sors csúnyán kifosztotta őt. Albert Zs.: Ő írta a Fekete bulát. Egyszer azt mondta, hogy a rossz író Grandpierre tartja el a jó írót, mert élete végéig mindig volt egy-egy olyan könyv, ami az igazi volt. Szósz I.: Igen, azért azt mindannyian tudjuk, akik irodalommal foglalkoztunk, hogy egy írónak a rangját, ha egyszer elért egy rangot, azt egy rossz könyv nem veheti el. Tehát Grandpierre rangja a Tegnap, a Tisztesség keresztje, ez Grandpierre-nek a rangja, az esszéit, és nem a Fekete buíók. Meg kellett élnie. Dalos L: Ez most velem kapcsolatos apróság, elnézést kérek. Huszonkét éves voltam, és rendkívül érzékeny. Ott titkárkodtam Emil mellett. Nekem diktálta a leveleit. Emlékszem, egyszer Cs. Szabónak küldött egy levelet, és azt írta benne, hogy kedves Laci, vigyázz, mert kezdesz önmagad epigonjává avanzsálni. Aztán Fejtő Ferencnek, Párizsba... Olykor dühösen rám szólt, mert valamit elfelejtettem, vagy rosszul csináltam, akkor vagy azt mondta, hogy „ki nem élt nemiség”, vagy pedig azt mondta, hogy „gyöngyvirág Lacikám”. Szóval, az érzékenységemet nem a közhelyszerű mimózával jellemezte. 27
