Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Legenda Kolozsvári Grandpierre Emilről (összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
Később néhány könyvét így dedikálta: „Gyöngyvirág Lacikának a dühös főnök”. Réz P.: Egy dologról azért ne feledkezzünk meg, mert nagyon fontos Grandpierre életében és művében: Magdáról, a feleségéről. Emilnek mérhetetlen mennyiségű nő volt az életében, Magda előtt, alatt és után, sok fiatal lány Is, mert, ahogy maga Is mondta, az élete végén ez nagyon fontos volt neki márcsak azért Is, mert Izgatta az új nyelv. Rettenetesen szerette az argót, és nagyon fontosnak tartotta, hogy beemelődjék az irodalomba. A fékét buta- szerű írásai azért érdekesek, szerintem, nem a cselekmény, nem is az emberábrázolás miatt, hanem mert az akkori argó, ami ma már jórészt el-, avult, az benne van, úgyhogy a nyelvészeknek hasznára lesz. De Magdához visszatérve: néhány évvel a háború előtt ismerkedett meg vele. Magda nagyszerű ember volt. Egészen kivételes nő. Aztán, amikor kiderült, hogy Emilnek nem elég egy nő, ez borzasztó fájdalmat okozott. Magda nem fogadta el a dolgokat, nyitott házasságot, el is váltak. Nem tudom, jogilag elváltak-e, de formálisan igen, tehát két, nem nagyon messze levő lakásban laktak, a Bem téren, vagy ott, a közelben. Majdnem mindig volt köztük kapcsolat, válásuk után is, Magda átjárt, kimosta Emil ingeit, főzött rá, elmentek ide-oda, társaságba, színházba. Voltak jó periódusok, rosszabb periódusok, aztán voltak évek, amikor szinte nem érintkeztek, aztán megint, és Emil nagyon szerette Magdát közben. Mindig ő volt az „élete asszonya”, hogy úgy mondjam, akárhány nő volt mellette, és az élete végén - mármint Magda élete végén, ő előbb halt meg - megint jóba lettek. Amikor egyszer Emilnél jártunk, talán már a Rózsadombon lakott, egy nagyon szép lakásban, az estét - vagy estélyt, vagy fogadást, mert olyan volt mint egy fogadás, sok vendég, pompás ennivalók és italok, Magda rendezte, ő intézkedett, mint igazi feleség. Magda halála után Grandpierre egy nagy könyvet kezdett el írni róla. Gyönyörű dolgok voltak benne - ha jól emlékszem, a Kortársban jelent meg, folytatásokban. Nagyszerű volt például megismerkedésük jelenete, emlékezetem szerint Szilveszterkor találkoztak először, társaságban és rögtön egymásba szerettek. De ennél is szebb és persze megrázóbb Magda betegségének, halálának története: ennél szebbet nemigen olvastam, ez remek, antológiadarab. Káprázatos, félelmetes, felemelő. Nem tudom, befejezte-e a könyvet, de csak az első fele jelent meg, Egy szerelem története alcímmel. Elküldte nekem, ezzel a dedikációval: „Réz Palnak küldi Magda és Emil.” Szász I.: Nagyon szép része még az, amikor Magda, aki mindenáron gyereket akar, valahogy rábeszéli és nem tudja kihordani, elvetél, és utána többet nem lehet gyereke, az is egy döbbenetes rész... Domokos M.: Említette a jegyzeteit. Hogy mennyi Jegyzete volt. Most egyszer megmutatta nekem, hogy ezek a jegyzetek milyen átalakuláson mennek keresztül. Hozzányúlni nem szabad és rendbe tenni őket nem szabad, azonban ő ollóval néha szétvágja a mondatokat és újraragasztja. Tehát a leg- mesterkéltebb módon születnek meg valami varázslat folytán ezek az elegáns, árnyalt, ízelt, természetes mondatok. S kérdeztem, hogy miért csinálod? Azt mondja: azért, mert tapasztalom magamon, hogy az életkorral együtt nem a stílus romlik meg, hanem a kompozíciós erő az emberben. És erről elkezdett hosszan beszélni, hogy nem tudja már a helyzeteket úgy átlátni és átfogni, ahogy mondjuk tíz vagy ti-zenöt vagy húsz esztendővel ko- rábbán, és ezért rendkívül nehezen dolgozik, és nem tudja ezt másként megoldani, csak ezzel a szánalmas, ő használta ezt a kifejezést, susztermunkával, csirizzel ragasztott ugyanis. Ki volt keverve a csiriz, az íróasztalon egy 28
