Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Jász Attila: a hetedik hosszú délután; múzeumi angyalok (versek)
Jász Attila a hetedik hosszú délután (levélfragmentumok molnár péternek) (i) hét napig ültem a gondolkodás és a csodálkozás képei kiváltotta repedések között egy üres szobában, míg a magányos szavak végre szárnyat bontottak előttem (ii) hét napig telítődik még titokkal a papír, pedig nem is kérte senki, csak úgy rakódnak egymásra maguktól a rétegek, majd lebomlanak és ismétlődnek ritmikusan (iii) hét napig tűnődtem azon, hogy a dolgok végül is miért ne fekhetnének történeteid alján kimondatlanul, a rádcsukódó áhítattal átitatott bátortalan csöndben (iv) hét napig halogattam, míg végre felismertem, hogy sosincs késő, és talán leginkább ezt tanultam tőled, hiába az üres szoba vagy lap, nem lehet lekésni vagy elkapkodni semmit (v) hét napig néztem a tengert a parton ülve, és figyeltem, hogy a felhők vonulásával hogyan lehet mégis változatlan az égbolt, bekopogtam, de nem akartam venni semmit, csak nézelődni (vi) hét napig szemeztem a régi templomtorony patinájával, hátha felfedezem rajta a szél, a víz, a napsütés munkájának nyomát, ahogy elszíneződik, átalakul vagy változik az idővel, de hiába
