Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Jász Attila: a hetedik hosszú délután; múzeumi angyalok (versek)
hét napig ültem a háromszög és a négyzet találkozási pontján, kitalálva magamnak a hasonlóság ismételhetetlen mítoszát is, de újra csak azt mondom rá, hogy ház, amelyben most élni lehet (vii) múzeumi angyalok (képeslapok Caspar david friedrich bécsi kiállításáról) (i) ahogy a festményekről néha eltűnnek a túlzottan konkrét dolgok, és ezzel elmosódottabbá válik a különbség, a korbeli távolság, vagy ahogy a háttér megfestése, mint részlet hordozza magában a kibontakozás lehetőségét, hogy eltűnjön mögötte minden feleslegesnek vélt motívum, például egy hajó finom rajzolata már csak a körvonalak által idéződik meg, akár a romok egy másik képen, csak hátulról, a hold megvilágításában sziluettként, s van egy pont, ahonnan a kép előtt elhaladva éppen belátni a romos oszlopok közötti légüres térbe (és ilyenkor egy pillanatra otthon érezhetem magam, akár wenders filmmeséjében a bukott angyal a szerelemben) (Ü) a temetőkapu íve alatt talán egy láthatatlan angyal suhan át (láthatatlanul, mert tkpen egyetlen reprodukción sem látszik, csak az eredeti után lehet sejteni, hogy ott kell lennie valahol) a festő talán az ecset végével, mint egy angyaltollal karcolhatta bele vázlatként, alig láthatóan a majdnem kész képbe, azután nem tudta már eltüntetni, de megfesteni se (vagy nem is akarta) 33
