Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11. szám - Szekér Endre: Határ Győző varázslatos hajszálhídjai (A költő nyolcvanötödik születésnapjára)

szürrealistázzák”, a dogmatikus irodalompolitika támadja - pl. Mándy Ivánnal együtt elveszti megélhetését, a folyóiratoktól és a kiadóktól elűzik, majd „az evic- kélés nehéz ideje következett”, fordításból él. »1950-ben tiltott határátlépés kísérlete miatt két és fél évi börtönre ítélték, szabadulása után építészmérnök, majd műfordító« - foglalja össze a lexikoncikk Határ Győző életének egyik nehéz időszakát. De ne csupán „adatokat” idézzünk, hanem figyeljük meg a kort megörökítő költőt! „A hóhéri jóakarókról” ír, e szélsöpörte „cudar időben”, „elvetemült rendszerekről” szól (1946), milliók helyett, amikor felszólítják, hogy „csókolja meg a korbácsot” (1946), vívódik a „hazátlansággal”, „itthoni honvágyról” ír, a „gyalázat barlangviharai elől” szeretne elbújni (1950), „törpenépnek keresztútjain”, „leggyávább korszakunkkal” él (1950), a rendőrbíró és a vádlott párbeszédét foglalja versbe (1954), vámvizsgálatot tartanak az ő álomhatárán (1951), „zokogás, rúgás, dögönyözés, a jaj, jaj”, keserűn, a „vérbányászról” vall (1949), s még konkrétabban utal a szegedi Csillag börtönre, ahol pl. 1950-ben a nyomdán dolgozott egy ideig, ítéleteket, periratokat sokszorosított. Hosszú jegyzetben számol be erről a Hajszálhíd 282-283. oldalán. A Sírlapra című verse így kezdődik: „Míg élt a latin, fenevadnak vágyakozék az ember”... Az 1950-ben írt Sírlapra című verséhez is hosszú jegyzetet fűz a szegedi Csillag börtönről, a „sztálini korszak legsötétebb krátervidékéről”, a „börtönkazamaták világáról”, ahol ez a vers, ez a „skandált próza” is született. Csak „a költői szabadság” tehette itt szabaddá a rabot, akit szinte „lesöpörték a sakktábláról”, akinek „nem ért a neve”. Itt kötelezően „szabadsággal” kellett köszönni a sokkal inkább jellemző „rabszolgaság” helyett.

A XX. századi kelet-európai költősors részese Határ Győző is: könyveit megsemmisítik, írásait gyakran nem jelentetik meg, többször is börtönbe kerül, és itt is költő marad, itt is verseket ír. Fegyházablak című versében: „lebernyeget / hord a karó / madárcsősznek / jóravaló / - hajladozzál / tavasziglan / kócsaghátú / hótakaró” (1950). Szegény Yorickra gondol ő is, Shakespeare hősére, mint később Kormos István és Baka István. Örökös játékossága ott lappang a „szem-Határ” szóösszetételben, nevét kiemelve a nagy kezdőbetűvel. A Szellem című 1951-ben írt verséhez azt a megjegyzést fűzi, hogy a Gyűjtőfogházba az a hír jutott be, hogy Pilinszky János tüdőgyulladásban halt meg. „Szerencsére a hír valótlannak bizonyult”, - folytatja a költő. 1954-ben Jedibro futása címmel „Poszpolyákovics Piciszláv” halhatatlan klapanciáiból közöl néhány szellemes-korfestő sort: ,,'Elvéssz, király!' - vasát csörinti a rab. / Fi-ágyasházból ozmán kopjaszag / Zsiráll: 'Lenyakssza zsarkóc, trónbitor!' / Levonssza Csánk s haló puruttyi tor / Omolssza trón! - szegendi bárd szavát - / Rivallssza pór: 'Vérpadra hágssza hát!'” A Határ Győző-vers nyelvi bravúrjai, sziporkázó szóképzései-szóformálásai 1954-ben korábrázoló elemeivel együtt kiemelkedők (Kissé „megelőlegezik” azt az eredeti szellemes nyelvformálást, nyelvgazdagítást, amely pl. Kálnoky László méltán híressé vált Shakespeare-fordításában illetőleg paródiájában is tapasztalható.) Másutt egy pártköltőre ír verset 1959-ben: Fűzfapoéta címmel: „ha mégis a kötél mellett döntenél / fűzfát válassz, arra kösd magad: / ezzel teszel hitet holtodban is / róla, hogy fűzfapoéta vagy”. Itt a szellemi fölény, ötlet párosul kiütést érő szellemességgel, pl. utalva a fűzfaköltő és a fűzfa esetleges „kapcsolatára”. 1948-ban írja meg az utánozhatatlanul sok mindent magában rejtő „Rondabugyrodat”, mely egyértelműen a mottóval is utal a magas költészetre, Dan- téra, és hullik a végtelen mélységbe, pokolba, alantasságba: ...” és ott szorítván zabszemet / helyünk a Fingok Háza lett / ha kint a forrongás elül / még nem tudjuk, mi vás belül”... Megvan a költőnek a határozott véleménye a kor hatásáról az írói baloldal című versében: „míg napjaink betelnek / leprát kolompol undorunk / viseljük gyász koloncát / - mi szélmalmokkal harcolunk / de végzetünk az ország.” Korábban az írástudók temetőjéről vall, a Csodák országa, Hátsó-Eurázia verses epilógusában Szabó Zoltánnak, a Szerelmes földrajz szerzőjének vall, Szellem-hidat épít Kálnoky Lászlónak, Igénytelen szívvel szól Jékely Zoltánhoz, Omladék címmel ír Pi25