Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Fehér Zoltán: "Isten áldd a tisztes ipart!" (Egy valamikori nagy falu kisiparosai és kiskereskedői)
Fehér Zoltán „Isten, áldd a tisztes ipart!” (Egy valamikori nagy falu kisiparosai és kiskereskedői)-M-opp-topp-topp - hangzott a Tóth Dinis ház lépcsőin a topa mozis és bádogos, vitéz Marton József közeledése.- Jó-na-pot! Hun az öreg nyomdász? - kérdezte már a küszöbön.- Al-pá-ron! - volt a válasz a műhely mélyéből.- Ak-kor jó-na-pot! - topp-topp-topp. így őrizte meg egy gyakori esemény is édesapám emlékét - szinte versbe szedve - inasainak humora, s én hatvan év távolából is frissen hallom jóízű kacagásukat. * „Újkécske nagyközség”, ahogyan Emmer Gábor tanító úr a helyi Fehér nyomdában Í938-ban nyomtatott helytörténeti füzetének címében áll, a két világháború közötti Magyarország jellegzetes falusi társadalmát kínlódta ki magából. Milyen kár, hogy ebben a - nem a polgárosodás, de a kispolgárosodás útjára kényszerült - óriásközségben Erdei Ferenc a Futóhomok előmunkálatai során nem végzett adatgyűjtést. Még az 1935-ben itt járt Móricz Zsigmond is csak az egy utcával arrébb álló, de az újkécskeitől tökéletesen elkülönülő község népéről írt. Öt is jobban érdekelték a gyerekeiket érettségivel is a trágyásszekérre ültető, fürdőszobás házakban lakó ókécskei „vacerok” (helvét hitvallásúak, „svájcerok”, kálvinisák) a maguk homogénebb, gazdagparaszti „boldog falu”-jával. Milyen remek képét adja Szép Ernő a századforduló falusi zsidó szatócscsaládjának. A magyar falusi kiskereskedő és kisiparos azonban, aki érdeklődési körében, szokásaiban, hagyományaiban, céljaiban, tehát sok tekintetben különbözött attól, még nem jelent meg ilyen rokonszenves színben irodalmunkban. Azt hiszem, jellegzetes magyar társadalmi képződmény volt a falusi kispolgárság, amelyről Weis István 1930-ban azt mondta, hogy „hazánkban nyugat-európai értelemben” nincs is. Lényegesen különbözött ez a réteg még a magyar „úri középosztálytól” is, amely le is nézte azt. A kiskereskedők és kisiparosok a magyar társadalom jelentős részét alkották. 1930-ban - Kövér György (1998) szerint - létszámuk 300.000 fő, ami „az eltartottakkal együtt egymilliós népességnek felel meg”. (Az ország akkori lakosságának nyolcad része.) Ezt a társadalmi réteget a szocializmus évtizedeiben nem gazdasági hatalma miatt számolták föl, hisz az alig volt, hanem azért, mert tagjait teljes egészében a jobboldali radikalizmus híveinek tartották. Újkécskén pl. már 1945 kora tavaszán a bűnbakkeresés lázában nagyszámú kisiparost és kiskereskedőt nyilvánítottak „nyilas”-nak és kérték rajtuk számon nem létező bűntetteiket. A „bűnös nép”, az „utolsó csatlós” nemzeti szégyenbélyegét ezeknek az embereknek a leikébe égették bele leginkább. Ennek ellenére - vagy éppen ezért? - az ő egységes politikai állásfoglalásuk döntő mértékben tükröződött a háború utáni első választások eredményeiben. Közvélemény-formáló szerepük abból adódott, hogy műhelyeik, üzleteik 79
