Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Fehér Zoltán: "Isten áldd a tisztes ipart!" (Egy valamikori nagy falu kisiparosai és kiskereskedői)

gyakran afféle szabad parlamentekké, politizáló klubokká váltak. A kovácsnál vagy a borbélynál sorukra váró férfiak megvitatták az újsághíreket, a falu eseményeit, más efféle helyiségekbe meg kifejezetten beszélgetés céljából jöttek össze néha-néha. A felmerült kérdésekben a műhely gazdájának véleménye, szava különös hangsúllyal esett a latba.

A harmincas években kibontakozó népi mozgalom írói egyetértettek a kispolgárság ostorozásában, bár azon általában a „nemzeti”-t, tehát az „úri”-t értették. Természetes, hogy a munkásmozgalmi neveltetésű Veres Péter egy elbeszélésében vitri- olos gúnnyal mutatja be a vasútállomáson sétálgató falusi kiskereskedőt és családját. A kispolgárt általában fölfelé törleszkedőnek, politikai szélsőségekbe sodródónak tartja. Hasonló a véleménye Féja Gézának. Szabó Dezső a nemzeti kispolgárság ide- genvérűségét és szellemiségét kárhoztatta. Ez a vád - szerintem - a falusi kisiparosok és kiskereskedők nagy részére nem vonatkozhatott. Természetes, hogy a népi tábortól messze álló Nagy Lajos és az onnan induló Darvas József marxista meggyőződésük alapján ellenszenvesnek, történetileg a haladás kerékkötőjének tartották a falusi kispolgárságnak ezeket az alcsoportjait. Darvas József azért egy helyen megjegyzi, hogy a parasztságból származó egyedeik jó viszonyban vannak a földmunkássággal. Tapasztalataim alapján én is úgy látom: „Beágyazódtak - ahogyan Kövér György (1998) írja - (...) a helyi (szomszédsági) közösségbe.”

*

Azt hiszem, a magyar társadalom, különösen pedig a falusi kisiparosság történetének sok tipikus vonását hordozza a mi családunk sorsának alakulása is.

A jászok népfölöslegük árját évszázadok óta a Dél-Alföld felé csapolták le. Szüleim Jászapátiból a gazdasági válság végén 1932-ben - nyilván a Fejér ősök vérébe oltott titkos parancs értelmében - dél felé vették útjukat. Édesapám iparos családból származott. Fejér Pál kovács mester nagyapám kilenc gyermeke közül egyedül ő nőtt föl, s tizennégy éves korában került el nyomdász inasnak Túrkevibe. Az iparos, főképpen a nyomdász legények vakolására (szakmai világjárására) ő már az első világháború miatt nem indulhatott el. A forradalmat egy kolozsvári nyomdában érte meg, ahol tanúja lehetett az addig lappangó román nacionalizmus fellobbanásának. A húszas években már bérlője volt az apáti Adria nyomdának, ahol a Jász Újság is készült. Szociáldemokrata-szakszervezeti múltja miatt azonban a szolgabíró bojkottot rendelt el ellene, így nem maradt más választása, mint az elköltözés.

Kocsér község csak 1897-ben önállósodott, addig Jászapáti pusztája volt. Édesapám anyai ági rokonai, a Birkások közül három család is élt ott. Talán az is jellemző, hogy valamennyien iparosok: két asztalos meg egy órás. Nyilván az ő tanácsukra választotta édesapám a szomszédos Kécskét, gondolván: megél itt egy nyomda, hisz a környéken hasonló műhely legközelebb csak a 27 kilométernyire fekvő Nagykőrösön, vagy az egyaránt 35-35 kilométernyire található Kecskeméten, Szolnokon vagy Kiskunfélegyházán akad.

„Gyüttment” mivoltunk ellenére a kécskeiek hamar megtanulták cégünk nevét, amely levelezőlapjainkon, számláinkon, impresszumainkon így szerepelt: Fehér József könyvnyomdája és könyvkötészete. Nem volt ez ugyan olyan szép, mint az egyszeri apáti mester „Fazekas Mi. csizmadia me.” cégtáblafelirata, de épp egyedisége miatt megragadt az emberek tudatában, s csak így emlegettek bennünket: a Fehér nyomdászék. Igaz, amikor a nagyiskolába kerültem, osztálytársaim azt hitték, hogy a nyomda írószereket gyárt. Meg is kérdezték: - Ugye, hagymahajból csináljátok a ceruza kilsejét?

Édesapám tagja lett az újkécskei ipartestületnek. A Vásár utcai székház közgyűléseire, vacsoráira eljárt. Söntésében és különtermében elég gyakran fröccsözgetett, biliárdozgatott és filléres alapon kártyázgatott. E két utóbbi műfajban az apáti aranyifjúság körében szerzett gyakorlata révén meglehetős tekintélye is volt. Mond80