Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Várdy Béla: Plész (Az emigráns "burdosházak" [munkásszállók] világa a századforduló Amerikájában)
Várdy Béla1 Plész Az emigráns „burdosházak”[munkásszállók] világa a századforduló Amerikájában A A. M.z amerikai polgárháború (1861-1865) és az első világháború (1914-1918) közti fél évszázad a nagy gazdasági kivándorlások korszaka, amikor mintegy huszonötmillió európai vett vándorbotot a kezébe, hogy a világ túlsó oldalán leljen kiutat a hazai agrártársadalom nyomorából. Ezen huszonötmillió között volt közel kétmillió magyar állampolgár is, illetve az utóbbiak között mintegy hatszázötven- hétszázezer magyar. Ezek mind ideiglenes vendégmunkásként indultak neki a nagyvilágnak, abban a reményben, hogy majd az Amerikában összekuporgatott dollárok segítségével emberibb nívóra emelhetik hazai létüket.2 Ezeknek a magyar kivándorlóknak a jelentős része egyszerű zsellérekből, föld nélküli agrárproletárokból, pár holdas kisparasztokból, és a paraszti sorsból éppen csak kiszakadt egyszerű munkásokból tevődött össze. A kivándorlók mindössze fél százaléka tartozott a szellemi emberek csoportjába. Ezek között a legjelentősebb réteget a kivándorlók gondozására kikerült papok alkották. A többiek különböző politikai (anti-Habsburg vagy kommunista) agitáció vagy személyi okok (szerelmi bánat, kártyaadósság, törvénytelen cselekedet) miatt kerültek Amerikába. Az utóbbiak persze a fizikai munka elkerülése végett az Újvilágban is szellemi pályákon igyekeztek elhelyezkedni. Ez azonban csak egy részüknek sikerült. De még ezek is csak az emigráns társadalom kereteiben található szerény szellemi pályákon, úgymint újságírók, szerkesztők, újság- és könyvügynökök, illetve hajójegy-árusítók találtak megélhetést. Még a szellemi emberek nagy részének is be kellett tehát érnie az amerikai munkástársadalom adta lehetőségekkel, és elvegyülni az egykor Magyarországon lenézett egyszerű tömegek soraiban. A magyar települések kialakulása A meglehetősen bizonytalan statisztikai adatok alapján 1900-ban körülbelül 45.000, 1910-ben 265.000 és 1922-ben pedig 474.000 bevándorolt és bennszülött magyar élt az Egyesült Államok területén.3 Ezeknek az óriási többsége az amerikai bánya-, acél-, és vasútipar javával rendelkező tíz északkeleti államban telepedett meg. így például 1922-ben az akkori 474.000 magyarból 427.500, vagyis kereken 90 százaléka lakott a következő államokban: New York (95.400), Ohio (88.000), Pennsylvania (86.000), New Jersey (11.600), Indiana (10.900) és West Virginai (7.300).4 Ez az északkeleti vidékre történt magyar koncentráció lényegében megfelelt a korabeli dél- és délkelet-európai emigránsok települési rendszerének, s egyben egyenes következménye volt annak a ténynek, hogy ezekbe az államokba összpontosult az amerikai bányászatnak, iparnak, és az ipari munkásságnak több mint hatvan százaléka. S mivel a korabeli dél- és délkelet-európai emigránsok és azok bennszülött 67
