Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Bogdán László: Csáth Géza hajnalai (versciklus)

XXVI.

Falusi színpad. Örvénylő terem.

Olga lócán ül. Egy óra alatt. Lábmozgására a bús mutatók egy-két órát előre ugranak.

Olga kövérkés combjai, netán harisnyás lábak ingerük az órát ? Süllyesztőben trappoló, briganti kalapos mord férfiak okozzák ?

Olga kéjesen liheg, azt hiszi a bolond órát előre ő viszi, míg el nem repül mindkét mutató. Rájövök: „ezek” minket idecsaltak, ez csak a kezdet, jönnek a borzalmak álmomba betör a palicsi tó.

XXVII.

Égő ágyékkal nézi a tükörben az egymásba olvadó lány testeket. Simogatják egymást. Erosz mosolyog. Magához nyúl. „írni fog!” - képzeleg.

„nem száll be, sire? - Fruzsinka kacag, már Csáth brokstejnjén brillíroz a nyelve - Kőkemény költemény. Reszket szegény. Akarod Olgi? Te vagy a szerelme?”

De Csáth nem hallgat az okos szóra, vörös bozontba téved. Virradóra sem tölti kedvét. Sikoltoz a vendég. Banánnal játszik Olga. Sirdogál.

Reméli, hogy Csáth mégis rátalál.

Nem érhet véget „függőben” a játék.

XXVIII.

„Vétkeztem, Olgi! Most jóváteszem. Ismerkedjetek meg. A neve Endre. Abbázián tavaly a hölgykoszorú,

Rudijának dicsőségét zengte. ”

Csáth helyet foglal a tükör előtt.

Olga sír. Jó Endre vetkőzteti, láb közé nyúl, mellét csókolja, haját borzolja, ágyra fekteti.

Nedvedzik öle. Endre meztelen mászik rá, beléhatol, esztelen,